(A bin-Láden hajsza) (2012) (r.: Kathryn Bigelow)

vannak olyan sebek, amik sosem gyógyulnak be, nem segít sem a gyász, sem a véres bosszúállás. 9/11 örök mementója lesz az amerikaiaknak, egy sötét pillanat, ami megroppantotta a biztonságérzetüket, aminek a hatására bedöntötték a közel-kelet törékeny erő-egyensúlyát, és nemhogy győztesen hagyták volna el a csaták helyszínét, de újabb emlékezetes sebeket szenvedtek el. de azért volt egy pillanat, amikor azt érezhették, hogy végre felül-kerekedtek a negatív örvényen: amikor a világ egyes számú terroristáját sikerült hullazsákba pakolniuk... az európai néző arra számít, hogy egy ilyen sztorit csak csillagos-sávos lepedőbe csavarva tudnak elkészíteni hollywood-ban, de a tősgyökeres kaliforniai kathryn bigelow nem akarja a hazáját a piedesztátra állítani, nem, neki egy sokkal hátrébb elhelyezkedő pozíció a kényelmes, ahonnan megfelelő szögben láthatja a valóságot... és bizonyos mértékig jó dolog az, hogy a hiper-realizmusrsa törekszik, mert a kézi-kamerájával oda tud osonni olyan eseményekhez is, amikre nem számítanák egy sztárokkal kitömött filmben: mondjuk az elfogott al-kaida tagok megkínzásához... nincs mentegetés, kemény módszerekkel próbáltak kézre keríteni mindenkit, akinek köze lehetett a tornyok leomlásához, szabad kezet kaptak a terepen dolgozó ügynökök. és igen, ezekért a jelenetekért érdemes volt felvenni a kesztyűt a nacionalista jobboldallal, akik persze egyből hazafiatlanságot kiáltottak, viszont a valóság mímelése nem minden esetben csapódott le ilyen jól az egyszeri nézőben. mert ez a hideg távolságtartás a karakterektől is távol tartott minket, még a megszállottan nyomozó hősnőnk iránt sem tudtunk semmit érezni így, hogy szinte csak a munkája közben láthattuk, miközben kétszer mosolygott meg egyszer kiabált... a többiekbe meg végképp nem tudtunk volna kapcsokat akasztani, hiszen nyolc évet ölelt fel a cselekmény, így jessica chastain mellett folyamatosan rotálódott a stáb (egyébként ez a szemelvényes dramaturgia is szárazzá tette nekem az összhatást)... azt némi utánaolvasással megértettem, hogy a film utolsó negyven perce a szinte teljesen kész forgatókönyvre lett ráragasztva, hiszen már az előkészületeknél tartott a stáb, amikor minden tévét elárasztott a breaking news, hogy sikerült kiiktatni bin laden-t, de sajnos ez a törés érezhető is a filmen, hiszen az addigi főszereplőnk az oldalvonalra kerül, hogy átadja a helyét a kommandósoknak, akikért meg pláne nem lehet izgulni, hiszen semmit sem tudunk róluk, de még a komplett életrajzok sem segítenének azon a tényen, hogy tök egyformák a sötétben, sisakban, így csak egy masszaként látjuk őket, ahogy végrehajtják az egyébként realistán megvalósított akciójukat... szerintem az sem segített a film értékelésében, hogy nyolc évadnyi homeland van már a hasamban, ahol hasonló témákat kerülgettünk egy hasonló főszereplő vezetésével -csakhogy carrie mathison-nak volt ideje hozzánk nőnie, így ott minden robbanás hatott ránk is, hiszen azt éreztük, hogy tétje van minden halálnak... de kétségtelen, hogy inkább egy ilyen hidegebb, tényekhez ragaszkodó alkotás készüljön a témában, mint egy uncle sam-et királynak kikiáltó hamis fércmű, vagy egy olyan nyáltenger, ami kizárólag a könnycsatornáinkat célozza meg... [*07.03.]