(2021) (r.: Adam Wingard)

a monsterverse producerei kitaláltak egy receptet még a ’10-es évek elején, és azt ismételgetik, egyre nagyobb hangerővel... azaz hogy előszednek a félhomályból kisebb filmeken edződött ifjakat, akik már bemutatták a horror vagy a scifi zsánerében, hogy van szemük a filmezéshez, aztán megdobják őket egy komolyabb összeggel, hogy lezúzhassák a mozivásznakat (ezúttal adam wingard-ra esett a választásuk, aki a darabolós slasherek irányából érkezett a titáni szörnyek közé)... és ezek a kreativitástól feszülő srácok nem is okoznak csalódást, mert vizuálisan kihozzák a maximumot abból, hogy isteni erejű lények járkálnak a földön, és nyomukban összedőlt épületek maradványai hevernek szerteszét. a probléma az, hogy hiába minden erőfeszítésük, hogy élvezzük azokat a részeket, amikor radioaktív hányásba borul a képernyő, ha közben egy zavaros és érdektelen sztorivázzal összefércelt forgatókönyvet kapnak a kezük alá, ami arra kényszeríti őket, hogy az emberi karakterekkel is foglalkozzanak... persze, eddig is ez volt a gyengesége minden monsterverse filmnek, úgyhogy egy cseppet sem lepett meg, hogy jelen alkotásunknál is ez a gyenge pont, csakhogy ezúttal az a furcsa helyzet állt elő, hogy sikerült több empátiát ébreszteni egy óriási majom iránt, mint bármelyik ember-szereplő felé... az ilyen ’vs’ filmeknél mindenki előre leteszi a voksát egyik vagy másik fél felé, csakhogy most nem volt kérdés, hogy a szívünkben a majom nyeri a párharcot, mert erősen ráfeküdtek arra, hogy humanizálják az elejétől kezdve, míg godzilla csak beúszott néha, kiabált, és bunyózott -ráadásul még az ő szálához kapcsolódó humánok is csak feleslegesen futkorásztak és heherésztek comic relief-ként, míg kong mellett legalább volt egy aranyos kislány, aki kellő szívet pumpált a gigászi összecsapásba (az első-szerepes kaylee hottle-re oda kell majd figyelnünk, mert simán kiemelkedett ebből a pedigrés színész-csapatból is)... és az ember sajnálja, hogy ilyen egyszer-használatos, eldobható  szerepekkel szúrják ki alexander skarsgard vagy eiza gonzález szemét, amikor simán lehetne mélységet is adni a karaktereiknek, ha már beleerőltetik őket a sztoriba... van a marvel univerzumnak egy szeglete, amit nem nagyon szívlelek, ezt úgy hívják, hogy vadföld, és az arktika alatt fekszik, egy dzsungel-világ, ahol a dinoszauruszok uralják a földet. így nem nagyon örültem, hogy itt is sikerült ezt a verne-i ihletésű al-világot behozni a képbe (megbonyolítva némi gravitációs handabandával), bár az kétségtelen, hogy a vizuális művészek szépen kidolgozták ennek a titkos birodalomnak az összes részletét... bár egyetlen előzetest sem láttam a filmhez, azt sejtettem, hogy lesz valami közös ellenfél, mert az írók úgysem akarják majd eldönteni egyik fél számára sem a küzdelmet, és innen már nem volt egy nagy ugrás, hogy a bestiáriumból rábökjek a mechagodzilla-ra, és lám, igazam is lett -három óriás mégiscsak nagyobbakat tud kitaposni egy városból, mint kettő. ja, de persze emellett bizonyítani kellett azt is, hogy mind közül az ember a legnagyobb szörny... (bytheway, ugye nem kell politikát belelátnom abba, hogy a kínaiak pénzén forgatott filmben azt a hong kong-ot rombolják porig a titánok, ahol hosszú ideig tüntetésekkel fejezték ki a nemtetszésüket az emberek a regnáló hatalom felé...?) hmm, eléggé elment mellettem most ez a film, pedig nincs bajom a látványos, de nem túl okos kaiju sztorikkal (lásd: pacific rim), de valahogy nem ez lett nálam az évszázad mérkőzése... (már nem csak a plakátokon dívik a narancssárga-kék kombináció, egész filmek színkorrekcióját építik ezekre a komplementer árnyalatokra...?) [*04.01.]