(2021) (r.: Sam Levinson)

sosem voltam jó veszekedő. eleve konfliktus-kerülő típusnak születtem, így sokszor inkább nem is hangoztatom, hogy más a véleményem valamiről, de ha ki is nyitom a számat, és azt érzem, hogy képtelenség meggyőzni a másik felet, akkor a legtöbb esetben ráhagyom, hogy ’jól van, igazad van’, és otthagyom -persze ezzel még jobban felbőszítve a vitapartnerem... persze én is tudom, hogy ez egy egészségtelen módszer, mert az ember gyomrát megfekszi a sok düh, amit ilyenkor visszanyel, viszont így megmaradnak azok az energiái, amik a parttalan veszekedés során szálltak volna ki a testéből és a lelkéből... valószínűleg a párkapcsolataim laposodási görbéi is ebből adódtak, hogy sosem tápláltam a tüzet, mindig is egészségesebbnek tűntek azok az együttélések, ahol nem dobálják egymás felé a sérelmeket a felek, ha van is súrlódás, azt normális hangnemben, reális érvekkel támasztják alá. ahol nem úgy kell kihúzni a másik szidalmazásai alól, hogy mi is a valós probléma, ami miatt megéri hatalmas patáliát csapni. ennek ellenére számomra sem ismeretlen a ’-mi a baj? -semmi’ kezdetű beszélgetés egyre mélyülő gödre... sam levinson író/rendező, rév marci operatőr és zendaya csodát műveltek az euphoria-val, és amikor beütött a karantén, ami megakadályoztak őket, hogy tovább folytassák a munkát a sorozaton (azért két briliáns különkiadást így is sikerült összehozni), úgy döntöttek, hogy minimál körítéssel, de tovább dolgoznak. sam levinson hat nap alatt összedobta a szövegkönyvet, és már csak egy jól fényképezhető ház és egy karizmatikus színész kellett zendaya mellé, hogy elkezdődhessen a forgatás. és akár még előnyére is válhatott volna az alkotásnak, hogy spontán alakult ki egy kényszerhelyzet közepén, ám sajnos kicsit nyers maradt -vagy inkább úgy mondanám, hogy hullámzó módon érintett meg, mert tele van erős pillanatokkal, de azért kicsit megfekszi az ember gyomrát, ha kilencven percen keresztül kell néznie, hogy két ember veszekszik. még akkor is, a szép kompozíciókban teszik ezt... egyszerre érzem előnynek és hátránynak, hogy sam levinson arról írt a sürgető határideje alatt, amit ismer, mert így csuklóból adhatta john david washington szájába a filmesek nagy panaszait, küldhette el előre a kurva anyjukba a filmkritikusokat (akik persze szét is szedték a filmet a bemutató után), viszont túlságosan is bennfenteskedőnek hat az, ahogy a rendezőt játszó főszereplőnk érvel, ahogy sorolja a híres alkotókat, és személyes sértésnek veszi, ha többet akarnak belelátni a művészetébe, mint ami ténylegesen benne van. ugyanakkor nekem, aki vágyakozik az alkotás örömére, azért megütötték a fülem olyan mondatok, amik darabokat törtek le a kreatív ambícióimból -mert bizony a mélyére megyünk annak is, hogy egy alkotó miből is építkezik, amikor felépít egy történetet, az ihlethez kell-e a személyes megélés, vagy elég megfigyelni másokat... zendaya marie-je egy fokkal összetettebb, mert különféle oldalról közelíti meg a problémáit, a kapcsolatát ezzel a nárcisztikus személlyel, így amikor az éjszaka legsötétebb pontján egy végső tükröt tart a partnere elé, ránk tud szakadni az összes fájdalma, megértjük, hogy miért is kezdte el ezt a véget nem érő vitát. de vannak logikus pontok a férfi érveiben is, így nem érződik kiegyensúlyozatlannak a veszekedés, és azt sem mondhatjuk, hogy mind a ketten ártatlanok lennének, mert bizonyos pontokon egyikük sem rest alattomos szúrásokat bevinni, így maximálisan egyikükkel sem lehet száz százalékig szimpatizálni... és filmnél is ezt a kettősséget érzi az ember, egyszerre nehéz és könnyű is szeretni, értékeli is ember, de meg is riad tőle, emberi, de nagyon teátrális is, egy olyan intim pillanat, ami a legtöbbünket összetörne, de az élet nem is igazi, ha nem éri az embert mindenféle erős érzelmi hullám, a fájdalom és a bűntudat után a megkönnyebbülő katarzis... (természetesen a szövegkönyv segítségével meg lehetett azt is magyarázni, hogy zendaya miért van alig-ruhában az egész film alatt, míg férfi partnere az utolsó pillanatig magán hagyhatja az ingét meg a nadrágját -és ha kommentálod a szexuális kizsákmányolást, akkor már nem követheted el te magad is, ugye...?) [*02.13.]