(2019) (r.: Todd Douglas Miller)

’one giant leap for mankind’, mondta neil armstrong, miközben letette a lábát a hold púder-szerű homokjába -és valóban elképesztő mérnöki teljesítmény volt a holdra-szállás mögött, egy olyan eredmény, amire örökre büszkének kell lennünk. az egész amerikai űr-program egy olyan izgalmas téma, ami számtalan mozgóképes feldolgozást megért már, a játékfilmek között sem kell messzire nyúlnunk, hisz’ ott volt tavaly is az apollo 11 útjának emberi oldalát egészen kiválóan bemutató first man. todd douglas miller rendező az ötvenedik évforduló közeledtével szintén beleásta magát a témába (és a nasa archívumába), és talált egy olyan megközelítési szöget, amivel ismét izgalmassá teheti ezt a jól dokumentált történetet. lecsupaszította a filmjét a küldetés kilenc napjára, nem látunk felvételeket az előkészületekről, nincsenek interjúk, és távol tartjuk magunkat a három hős asztronautától is (csak néhány felvillanó fotóról ismerhetjük meg a magánéletüket, az útjukat a szkafanderek felhúzásáig) -egyetlen dolog érdekli csak az alkotót: hogy kizárólag eredeti hang-és kép-felvételeket használva, minél hitelesebben mutassa be ezt az elképesztő hőstettet. és akár félre is csúszhatna a koncepció ettől a szenvtelen attitűdtől, de a szerkesztésnek köszönhetően végig a képernyőre ragaszt -ami azért is nagy szó, hiszen pontosan tudjuk az események menetét. és lám, mégis dobogó szívvel nézzük a kilövés pillanatát, az összes rizikósabb manővert, és az ikonikus pillanatokat a holdon. az érzelmi oldalt a rendező leginkább a zeneszerzője, matt norton kezébe helyezi, nagyon helyesen, mert a művész tökéletesen érzi, hogy mikor használja az ambient szőnyeg-zenéjét, és mikor váltson tempót, hogy megdobogtassa a szívünk (és még az egyetlen korabeli sláger felhasználása is tökéletesen van időzítve)... mindig kalapot kell emelnem a filmes szakemberek előtt, amikor azt látom, hogy hatalmas munkával ilyen csodát tudnak elérni a korabeli felvételek restaurálásában, még a laptopom képernyőjén is mesésen mutatott a film, de el tudom képzelni, hogy moziban milyen lenyűgöző lehetett a látvány... először kicsit nerd ötletnek tartottam, hogy épp’ az ötvenedik évforduló napján nézzem meg ezt a filmet, de aztán beláttam, hogy neil armstrong, buzz aldrin, mike collins és a nasa összes korabeli munkatársa megérdemli, hogy ezzel az apró gesztussal hajtsak fejet az elképesztő teljesítményük előtt. e mellé már csak extra jutalom volt az, hogy egy nagyszerű filmet is kaptam a szombat esti kikapcsolódásomhoz. (×07.20.)