(2016) (r.: Matt Schrader)

mindig furán néznek rám, amikor arról beszélek, hogy milyen sok filmzene-albumot hallgatok a mindennapokban... pedig szerintem teljesen logikus, hogy sokszor esik erre a zsánerre a választásom, mert az éneklős popszámok több esetben is zavarnának a munka vagy az olvasás mellett, egy jól megválasztott score viszont hangulatilag sodor magával, és segíti a koncentrálást... nagyon régóta vallom azt az elvet, hogy a nagyzenekarokkal felvett filmzenék a klasszikus zene továbbélési formája a mai korban -és olyan jó volt hallani ebben az igencsak alapos dokumentumfilmben, hogy szakemberek erősítik meg ezt a gondolatot... mert ez a film nem más, mint egy szerelmeslevél a nagyzenekarral felvett filmzenékhez, egy olyan igényes munka, ahol szinte mindenkit sikerült megszólaltatni, aki most a szakmában releváns (nekem igazából csak michael giacchino és nick cave hiányoztak a színes palettáról)... tudom, hogy sokak számára unalmasnak tűnnek a beszélő-fejes doksik, pedig az ilyenek is odaragaszthatnak a képernyő elé, ha érdekeseket mondanak ezek a fejek -ráadásul ez a film nagyon dinamikusra van vágva, és a beillesztett zenei illusztrációk is sokat lendítettek előre a tempón... (btw, el nem tudom képzelni, hogy milyen alkudozásba kellett belemenni a stúdiókkal, hogy ennyi jelenethez adják oda az engedélyt, de biztos, hogy komoly meló lehetett mögötte.) szépen végigmentünk a filmzenék elkészülésének összes folyamatán, az írástól a felvételig, megmutatva a nézőket befolyásoló alkotói trükköket, kiemelve pár különleges hangszert. még arra is jutott idő, hogy néhány prominens művész munkáinak mély tisztelettel adózzanak... (és számomra az is hozzáadott az élményhez, hogy végre arcot és személyiséget köthettem jó pár névhez, akiket eddig csak a vége-főcímekből meg a fájl-nevekből ismerhettem.) szóval, ha legközelebb felgyorsul a szívverésed egy akció-jelenet alatt, vagy könnyek csorognak végig az arcodon egy szomorú dallam hallatán, gondolj azokra a zeneszerzőkre és zenészekre, akik hihetetlen munkát raktak abba, hogy egy film működjön. de tiszteleted jelélül meg is nézheted ezt a dokumentum-filmet is, hidd el, megéri. (külön köszönöm a készítőknek, hogy a tévés világból is találtak egy igencsak alkalmas interjúalanyt bear mccreary személyében -mert igenis meg kell becsülni azt, aki még a szolidabb költségvetésű alkotásoknál is ragaszkodik az élő hangszeres feljátszásokhoz.) (#09.27.)