(Twin Peaks: Tűz, jöjj velem!) (1992/2014) (r.: David Lynch)

azt szokták tanítani az írói mesterkurzusokon, hogy egy történetbe a lehető legkésőbb kell bekapcsolódni -és a twin peaks esetlében tökéletes bekapcsolódási pontot adott laura palmer halála és cooper ügynök megérkezése a városba, mert ezzel lehetett igazán erős alapot adni a nyomozós jellegnek. az hogy mi történt szegény lánnyal korábban, mi vezetett ahhoz, hogy nejlonba csomagolva végezte, az mind szépen kiderült a nyomozás során, szóbeli visszaemlékezések által. így is elég hatásos volt ez a borzasztó életút, át tudta érezni az ember anélkül is, hogy látta volna a felkavaró képsorokat. viszont david lynch beleszeretett az ötletbe, hogy megmutassa a még élő és beszélő laura-t, ezért megkörnyékezett egy francia producert, hogy finanszírozzon egy előzmény-történetet. aztán ahogy az ilyen esetekben történni szokott, a végeredménnyel senki sem lett elégedett. én sem... bár általában nagyon nem vagyok híve az országos tévés kötöttségeknek, de nem érzem úgy, hogy jót tett a filmnek, hogy lynch ennyire ledobhatta a láncait a korhatár-karika miatt, a megszokott hangulat rovására ment a sötétebb színekkel festés, és kicsit kilógtak a twin peaks-i világ szövetéből a káromkodások és a cici-villantások (pedig tudjátok jól, hogy sosincs ellenemre egy kis erotika, vagy egy gyönyörű pucér női test)... kikerültek a képből a humoros feszültségoldásra használt karakterek is, úgyhogy nem maradt semmi, csak a bánat, az erőszak és némi zavaros misztikum (a mintegy másfél órányi kivágott jelenetet tartalmazó missing pieces-ben ott van pár karakter, akiket hiányoltam a filmből, de csak egy-egy villanást kaptak volna akkor is, ha megérik a végső vágást...) az idővonal miatt cooper-nek nem jutott volna szerep, ezért a film első félóráját twin peaks-en kívül töltjük, nem túl izgalmasan göngyölítjük fel a némiképp kapcsolódó teresa banks ügy részleteit -nagyrészt cooper nélkül, mert kyle maclachlan megmakacsolta magát (és nem, a pelyhes állú kiefer sutherland nem pótolhatja coop-ot, még a kávét sem képes olyan eleganciával fogyasztani)... zavaros kettősséget érzek sheryl lee-vel kapcsolatban, mert néha meg tud győzni a játékával, máskor viszont soknak érzem az érzelmi megnyilvánulásait (ugyanez igaz a külsejére is -néha vonzó nőnek látom, máskor meg nagyon tramplisan öltöztetik szegény -és azt néztétek, hogy milyen csámpásan jár...?). és ez abszolút az ő filmje, az ő vállára helyeződött a súly, hogy át tudjuk-e érezni a karaktere utolsó borzasztó napjait -de írhatnám az egész életét is, hisz’ meg kell értenünk, hogy miért sodródott erre a kurválkodós/kokainozós útra. és át kell élnünk azt is, amikor bob újra-és-újra bemászik hozzá az ablakon... (lynch nagyon elemében van a palmer házban lévő bob-os jeleneteknél, kifejezetten tetszett, hogy a csilláros ventilátort összekötötte a gonosszal, még a szex-jelenet alá sem zenét kevert, hanem a lapátok és a villanymotor susogását.) és bár kétségtelenül vannak hatásos részei is a filmnek, végig azt érzi az ember, hogy nem volt szüksége arra, hogy ez így, ebben a formában elkészüljön, mert igazából nem adott hozzá semmit a mitológiához, csak elmesélte újra az egyik szeletét -közepesen izgalmasan... (#04.23.)

(a sorozatról itt írtam, a 'twin peaks titkos története' című könyvről pedig itt)