(2016) (r.: Alexis Bloom, Fisher Stevens)

hollywood egyik nagy szemfényvesztése, hogy a sztárokat a maguk tündöklésében mutatja mindig, a személyes részleteket viszont elhomályosítja... persze aki nap-mint-nap bújja a bulvár-magazinokat, az azt gondolhatja, hogy részese a magánéleti gyarlóságoknak is, pedig tudjuk jól, hogy milyen felületesek ezek az olvasatok is. de épp’ ezért kellenek a dokumentumfilmesek, akik tényleg képesek a kamerájuk előtt megnyitni a híres embereket, így intim közelségbe hozni őket hozzánk, a rajongókhoz... bevallom, hogy kicsit féltem megnézni ezt a filmet így két hónappal azután, hogy elveszítettük a két csillagát, debbie reynolds-ot és carrie fisher-t -mert attól tartottam, hogy darabokra zúzza a lelkem megmaradt darabkáit a tudat, hogy már nincsenek velünk. de szerencsére lélek-zúzás helyett lélek-felemelést kaptam. mert bár szív-tájékon szorít egy kicsit a hiányuk, viszont annyira vibráló személyiségek voltak, hogy csak pozitív hatásokat tudtak kelteni a nézőben. ehhez adódik hozzá a gyönyörű szimbiotikus anyja/lánya kapcsolatuk, plusz carrie ordenáré humora is nem egyszer késztet hangos röhögésre a film alatt... szerettem a mindennapok apró/cseprő dolgainak bemutatását is, de annak is örültem, hogy sok korabeli felvétel segítségével bekukkanthattunk hollywood molyrágta függönye mögé is. sőt, a régmúlt csillogós viszontagságai mellett egy modern díjátadó kulisszái mögött is kószálhattunk egy kicsit. igazán csak a vége-felé vált szomorkássá a hangulat, amikor debbie egészsége megromlott, amikor már nem lehetett az a profi szórakoztató gépezet, mint aki volt az elmúlt évtizedekben a színpadon és a vásznon egyaránt. de én inkább a szépre akarok emlékezni -és lehet hogy ezért van, hogy az ilyen felvillanyozó dokumentumfilmek is erősebben csapódnak le bennem, mint azok, amik valami mély és fontos mondanivalót boncolgatnak... (jé, csak akkor jöttem rá, hogy ki volt a film egyik készítője, amikor egy interjú során kikukucskált a kamera mögül -fel is kiáltottam egyből: hé, ez az ötös robotos bácsi...) (#02.27.)