(2020) (r.: Shaka King)

a február a fekete történelem hónapja az egyesült államokban, ilyenkor mindig több figyelem irányul az ország második legnagyobb kisebbségére (ha valaki nem figyelné az etnikai adatokat, a spanyol-ajkúak átvették az első helyet) -bár az a baj, hogy nem kell ahhoz egy mesterségesen kiemelt hónap, hogy az ember innen európából is azt érezze, hogy mit sem ér az amerikai oktatás, ha a történelem-tanításról van szó, hiszen ugyanazon társadalmi problémák körül járnak körbe-és-körbe már évtizedek/évszázadok óta. ehhez csak elég megnézni azt, hogy hányszor lőnek le feketéket a rendőrök mondvacsinált indokkal, hányszor kell felvonulniuk az egyre radikalizálódó tömegeknek, hogy valaki esetleg meghallja a hangjukat. mintha semmivé lennének azok az áldozatok, amiket a forró hatvanas években hoztak már az elődeik... persze nálunk nem tananyag a polgárjogi mozgalmak históriája, úgyhogy nekem is csak halvány ismereteim vannak a fekete párducokról, ismerem a kézjelüket meg a barett-sapkájukat, de sajnos fred hampton-ról is csak idén hallottam először, amikor mellékszereplőként feltűnt a chicago-i hetek tárgyalásán. de sosem késő feltérképezni a kínzó fehér foltokat, a hatvanas évek úgyis a gyengéim -csak az a kár, hogy idegesen reagálok, ha társadalmi igazságtalanságot látok, még akkor is, ha csak dramaturgizált formában öntik elém... de mielőtt bárki is elmenekülne, mert azt hiszi, hogy most majd hosszasan fogok fröcsögni, hogy a ’fehérek rosszak’, akkor maradjon csak nyugodtan a monitor előtt, mert ahogy a film sem kezeli feketén-fehéren a szituációi többségét, úgy mindenkinek előítélet nélkül kéne hozzáállnia egy ilyen filmhez is... mert bár a film rendezője afroamerikai, mégsem az volt a célja, hogy az égbe emelje a fekete párducokat, eleve nem is a később mártírrá váló hampton-t választotta nézőpont-karakteréül, hanem azt az embert, aki elárulta őt. így máris árnyalódik a kép, mert mi nézők is hadilábon állunk azzal, hogy mit gondoljuk arról, aki piti bűnözőből lett az fbi csicskája, aki némi pénz reményében odadobta a társait a puskák kereszttüzébe, ugyanakkor a kényszerpályája ellenére ő maga is hitt abban, amiért a párducok a harcot indították (lakeith stanfield szokás szerint magabiztosan hozta a karaktere kettősségét). de maga chairman hampton sem mondható egy tökéletes idolnak -a címbéli messiás találó kifejezés rá olyan szempontból, hogy a karizmájával ugyanúgy fel tudja tüzelni a hallgatóságát, mint ahogy jézus teszi azt a róla szóló művekben, ugyanakkor magával tudják ragadni a nagy szavak és az elvont eszmék, és néha nem tűnik fel neki, hogy olyan messzire megy a prédikációival, ahová ő maga sem menne el teljes szívvel (lásd: az lenne a legnagyobb kielégülés, ha megölnénk minden zsarut; vagy: forradalmi halált kell halni, különben nincs értelme élni) (david kaluuya elemi erővel adja át magát a szerepnek). ugyanakkor jó látni, hogy hiába tartják a párducokat a baloldali mozgalmak legradikálisabb szárnyának, akik fegyverrel a kezükben képzelték el a társadalmi egyenlőség kivívását, azért a békés időszakban rengeteget tettek a közösségükért, és képesek voltak arra, hogy össznemzeti társadalmi összefogást kezdeményezzenek, és sikerült is összehozni a szivárvány-koalíciót a latinókkal és az elszegényedett fehérekkel. nem véletlen, hogy maó-val meg che gueverával példálóztak, úgy tekintettek a külföldi balos próbálkozásokra, mint mintaképre. és szerintem ez volt a veszélyesebb szálka az fbi és annak vezetője j.edgar hoover szemében, nem az, hogy fegyverkező négerek voltak... úgyhogy igen, bár a fekete közösség komplexen van ábrázolva, a karhatalmi erőket nem kímélte a forgatókönyv, keménykedő konfliktus-fokozó minden fbi-os és utcai rendőr -bár legalább így a ’fehér megmentő’ típus-karakterét kihagyták a képből... de persze nem várhatunk el teljes pártatlanságot, és gyaníthatóan nem is annyira torzító a kép, mint ahogy azt néhányan szeretnék beállítani, de bizony kellenek az ilyen ökölcsapások, hogy aztán beszélni tudjunk a témáról. mert ki kéne végre már ezt beszélni. meg kéne tudnunk végre oldani... fontos film, ami szép fényképezéssel és erős alakításokkal van felvértezve, belém is mart egy párszor, amikor az arcomba tolta az igazságtalanságokat, a hivatalos hatóságok arcátlanságait, csak egy pici plusz kellett volna még, hogy a témája krémjének egyik ékkövévé váljék. de nem tudnám megmondani, hogy mi az az összetevő, ami ahhoz kellett volna, hogy még jobban magával ragadjon... [*02.27.]