(Karácsonyi meglepi) (2020) (r.: Clea DuVall)

középiskolás koromban nagy kedvencem volt a falculty című tini-alien-inváziós robert rodriguez móka, itt láttam először eme film író-rendezőjét, clea duvall-t színészként -és bár nem ő volt az, aki igazán megragadta a csapatból a figyelmemet (valljuk be, jordana brewster gyönyörű arcával nehéz versenyezni, a felnőtt csapatban meg ott volt salma hayek és famke janssen -hát igen, clea-nak kevés esélye volt), de azért ő is felkerült a térképemre, ahogy mondani szokás. mivel nem szoktam a színészek magánéletével foglalkozni, ezért fogalmam sem volt, hogy azóta coming-out-olt, de örülök, hogy bátran ki mer állni a világ elé a maga természetességében, és nem szégyelli azt, amiben az égvilágon semmi szégyelnivaló sincs. azóta már egy interjúból megtudtam, hogy az édesanyjának véletlenül épp egy karácsonyi vita hevében dobta oda azt a bizonyos bevallós mondatot, így adott volt a sztorija, amit csak formába kellett öntenie, majd jöhettek a hollywood-i barátok, hogy egy jó hangulatú film gördülhessen ki a vágószobából... nem hiszem, hogy a karácsonyi romantikus filmekhez fel kell találni a spanyolviaszt, kell egy diszfunkcionális család, változatos karakterekkel, ahová be kell dobni egy új arcot, és addig érlelni a problémákat, míg egy nagyjelenetben ki nem robbannak. és persze a kötelező hullámvölgyes és mosolyszünetes szakasz után a néző is megérdemli a karakterekkel együtt a happy endet... itt is megkaptuk mindezt, karöltve egy elnyomó szülő-párral, egy kifelé boldogságot sugárzó, befelé szenvedő nagytestvérrel, egy pedáns (ám meglehetősen leszbikus) középső lánnyal, és egy bohókás és szétszórt legkisebb hugicával. és ha máshol lehet az a probléma a sztori középpontjában, hogy egy srác egy random felszedett lánnyal állít be a családi ünnepre, mert fél attól, hogy a szülei mit szólnának ahhoz, hogy nincs senkije, akkor itt miért ne lehetne az a konfliktus alapja, hogy a lány le kell hogy tagadja az igaz szerelmét, mert arra nevelték, hogy tökéletesnek kell mutatkoznia, és sosem okozhat csalódást. csak azok a fránya érzések... azt tudtam előre, hogy kristen stewart és mackenzie davis a főszereplők, és aranyosak is voltak együtt (még akkor is, ha mackenzie mindenki mellől kilógna a magasságával), de azt csak a főcím kezdetekor konstatáltam (tapsikolva), hogy alison brie és aubrey plaza is fontos szerepet játszanak, mert imádom mindkettejük humorát... és a forgatókönyv adott is nekik humor-bombákat, sokat mosolyogtam, bár azt nem mondanám, hogy meghatódtam és összetörtem, amikor gyülekezni kezdtek a viharfelhők, de a drámában is tisztességesen teljesített a film... és igen, ez a legjobb kifejezés erre a szerethető coming-out filmre, ami úgy mellékesen karácsonykor játszódik, hogy teljesíti a feladatát, szórakoztat másfél óráig, egy csomó szimpatikus színészt felvonultatva, némi tanulsággal az utunkra engedve. szívmelengetésből ötös, és az ilyen kellemetlen években ez bőven elég ahhoz, hogy pozitív irányba billenjen el a mérleg... (megjegyzés 1: még a meleg nőknek is van meleg barátjuk?) (megjegyzés 2: clea duvall nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda egyet a faculty-s színésztársának: bár ki merné tagadni azt, hogy josh hartnett jó pasi...?) (××12.22.)