(2019) (r.: Justin Copeland)

elég speciális helyet foglal el a szívemben a hush című képregény -és nem azért, mert ez lenne a legmaradandóbb batman képregény, amit valaha papírra vetettek, egész egyszerűen ez a tizenkét füzet volt az, ami felnőtt fejjel visszarángatott a képregények világába egy évtizeddel ezelőtt... és az a szerencsém, hogy egy olyan markáns rajzoló munkájával csavarodott el a fejem ebbe a médiumba, mint amilyen jim lee, akinek könnyen beleég az ember szemébe a jellegzetes vonalkezelése. de maga a történet is alkalmas arra, hogy újra a panelek közé kergesse a lelkes olvasót, mert jeph loeb egy all-star csapatot állított össze a soha meg nem álló tempója támogatására, ami miatt könnyen siklanak a lapok az ujjak között. és ezekkel az emlékekkel a fejemben leültem megnézni a warner animation adaptációját, és elszörnyedve tapasztaltam, hogy milyen csúnya a rajzolása a jim lee-féle eredetihez képest, és az is hamar kiderült, hogy a történet is csak nyomokban tartalmazza a képregény által közvetített érzést... persze, sok fordulati elem visszaköszönt itt is, felvonult a batman ellenség-hadsereg nagyrésze is, valahogy mégsem éreztem azt, hogy a helyére kattannának a dolgok. egy aspektus volt csak, amire talán jól ráéreztek az alkotók -a selina és bruce közötti kapcsolat kibontására. de egyébként a fájó középszerűsége lenyomott minden felbukkanó lelkesedést, a nagy csavar megváltoztatása meg kihúzta az érzelmi gócpontot a sztori alól. csalódás minden téren -de főleg rendezésben, mert a vizualitás mellett a hangokkal sem voltam igazán kibékülve... (××12.25.)