(2020) (r.: Lynn Shelton)

marc maron a tévés szerepei alapján egy megkeseredett öregember benyomását keltette nekem az elmúlt években, de azokat nem ő írta, úgyhogy gondoltam, a standup-ja vagy megerősíti vagy megcáfolja majd ezt az előítéletemet -hát egyik sem jött be, mert igen, mond olyanokat, amitől egy olyan ember érzetét kelti, aki a pokolba kívánja a mai kor túl-digitalizált/technologizált világát, ugyanakkor igazán felvilágosult, modern nézeteket is tud vallani. és talán az a legjobb a fickóban, hogy legtöbbször kedvesen, nyugodtan csíp oda azoknak, akik megérdemlik, máskor viszont nyíltan belöki a fasz-erdőbe a legrosszabb sátáni figurákat, fikarcnyit sem törődve azzal, hogy ki fog megsértődni a vad fantáziálásait hallva... és tök jó, hogy nincs nála tabu, bátran biztat arra, hogy miközben készülünk az apokalipszisre, nyugodtan könnyítsünk magunkon esténként, hogy ne legyenek stresszesek az álmaink, meg egyébként is, jó hallgatni, ahogy egy analóg korból érkezett ember szívmelengetően nosztalgiázik egy egyszerűbb, de sokszor szarabb korszakra... (szomorú belegondolni, hogy ez volt a rendező, lynn shelton egyik utolsó munkája, egy tehetséges alkotót vett el tőlünk megint az élet igazságtalanul túl hamar.) (××06.07.)