(2019) (r.: Chris Stuckmann)

már régóta követem chris stuckmann filmkritikusi munkáját, még azt is bátran merem állítani, hogy az egyik kedvenc youtube-erem, akinek adok a szavára, és nagyon sok esetben egyetértően bólogatok is a véleményét hallva (sőt, még a könyvét is megrendeltem, mert szerettem volna őt támogatni) -úgyhogy nehéz véleményezni ezt az általa rendezett kisfilmet elfogultság nélkül... de talán nem is kell, mert szerintem akkor is működött volna nálam ez a szösszenet, ha semmit sem tudok a készítői háttérről, pont az én szám íze szerint insider-kedik a filmkészítésről, okos kommentekkel húzza alá a művészi lét veszélyeit, és lüke humorral mixeli igazán szórakoztatóvá (hehe, szívesen ott lettem volna az ötlet-börzén, amikor kiötölték a srácok az olcsó ripoff-okat)... mondjuk chris írhatott volna bármilyen elmés szövegeket a forgatókönyvírói küszködésekről, ha nem talál olyan színészeket a környéken, akik hitelesen el is mondják azokat -vagy ami még jobb, ha sikerül egy olyan személyt a kamera elé csábítani, akibe a néző első látásra beleszeret (köszönöm chris, hogy megismerhettem katelynn e. newberry-t általad, követni fogom a munkáját, mert láthatóan tehetséges és olyan báj árad belőle, ami alól nem tudom kivonni magam)... persze az ember egy kisfilm nézése közben sem tudja levetkőzni a ’filmes’ látását, különösen a vágásokra figyeltem oda, és volt is egy-két meglepő (de működő) döntése chris-nek -mint amikor a hagyományos megoldásoknál tovább hagyta a karakterek arcán a képet... tisztelem azokat az embereket, akik kitartóan dolgoznak azért, hogy elérjék a gyerekkori álmaikat, és chris stuckmann mindig is nyíltan beszélt arról, hogy mennyire szeretne filmkészítő lenni (ami még, úgy tűnik, hogy amerikában sem olyan egyszerűen teljesíthető cél, főleg akkor nem, ha az ember egyszerű ohio-i gyerekként nőtt fel), és ez a szerethető kisfilmje egy fontos lépés ezen a küzdelmes úton. (×11.23.)