(Bosszúállók: Végtelen háború) (2018) (r.: Anthony és Joe Russo)

kevin feige, a marvel studios vezetője: ’a harmadik és negyedik avengers filmek önállóak lesznek’. a nézők az infinity war végefőcíme alatt: ’anyád picsájáért hazudsz, kevin!’... tíz évvel és tizennyolc filmmel ezelőtt csak egy maroknyi (kissé őrült) ember gondolhatta azt, hogy eljutunk idáig, hogy átemelhető a képregények szorosan összefüggő világa a mozitermekbe, hogy az emberek hajlandóak lesznek évente akár többször is kinyitni a pénztárcájukat a különböző karakterek és zsáner-mixek kedvéért. de kevin feige-éknak igaza lett, az emberek a minőségi szórakozás mellett szeretik a folytonosság érzetét is, azt a tényt, hogy most már nem csak otthon a kisképernyőn kötődhetnek hosszabb-távon karakterekhez, hanem a moziban is. és ahogy a sorozatok esetén is az évadzárók a legnagyobb dobások, úgy a marvel filmek ezen korszakát is illet egy nagy bumm-mal lezárni... bár én magamból indulok ki, aki töviről/hegyire ismeri a korábbi alkotásokat, így nehezen tudom elképzelni, hogy valaki úgy beül erre a filmre, hogy nem látta az előzményeket, de gyanítom, hogy az események nagyja így is érthető lehet, az viszont biztos, hogy érzelmileg nem adhat annyit a film, mint annak, aki már beleinvesztált legalább 40 órát ebbe az univerzumba. és szívesen szoktunk dobálózni a ’leg’-ekkel, de szerintem tényleg nem nagyon volt még olyan, amikor egy kvázi magában álló film ennyire építkezett volna a múltra... konkrétan abban a pillanatban kezdjük itt az első percben, ahol a thor: ragnarök-ben eldobtuk a fonalat -ez egyből azt az érzetet keltve az emberben, hogy valaminek a beteljesülését látja, ráadásul azonnal megadják a komorabb alap-hangulatot is az eseményekkel, hiszen thanos az első pillanattól bizonyítja, hogy számára nem sokat számít az élet (illetve nem mindegyik élet, de erről egy kicsit később)... és az az igazság, hogy innentől kezdve két-és-fél órán keresztül azt érzi a néző, hogy egy finálét lát, nem is igazán lehet tisztán bejelölni a film dramaturgiában a klasszikus hármas tagolás határait, csak hömpölyög szinte végig egyenletes tempóban, magával sodorva a nézőt is, aki nem csak azért hagyja el a mozitermet csuromvizes ingben, mert a teremben így tavasszal még meglehetősen szolidan bánnak a légkondicionálóval, hanem mert azt érzi, hogy az érzelmi hullámvasút megviseli a szervezetét, élvezi az utazást, ugyanakkor kellemetlenül szurkálja az oldalát a drámaisága is. mert thanos olyan ellenfél, aki nem csak a testi erejével emelkedik hőseink fölé, de a jól érthető motivációja is kiemeli a sablon-gonoszok közül. és ami még fontosabb, érzelmi hátteret is kap azzal, hogy áldozatot is kell hoznia az őrült víziója kedvéért. ritkán látni azt, hogy egy antagonista ilyen kiemelt szerepet kap, de azért (is) kellett ez, mert ő tartja össze a szanaszét futó szálakat... sokan tartottak attól, hogy miként fognak mozgatni az alkotók ennyi szereplőt egy filmben, de szerencsére ügyesen elosztották a hősöket kisebb egységekre, mindegyikük kapott egy mellék-küldetést vagy sztori-szálat, így balanszot hoztak létre köztük -ami már egy érdekesebb kérdés, hogy a különböző helyről érkező hangulati elemeket is egymásra kellett illeszteni, és itt már azért éreztem némi zavart, mert a bizonyos karakterek felől érkező humor nem mindig csapódott le jól, néha túl hamar érkeztek a poénok a drámai mélyütések után (a meglepő párosításokból nekem az iron man / doctor strange (a.k.a. körszakál vs körszakál) valamint a thor és bunny rocket csapatok működtek a legjobban, de örültem annak is, hogy az erős nők is kiharcolták a maguk helyét, néha egymásnak vetették a hátukat, és úgy bunyóztak, néha meg csak összetörték a szívemet)... hihetetlen élmény volt, hogy az addig alapjáraton zizegő moziterem az utolsó percekre néma csöndbe fagyott, hitetlenkedve meredt a vászonra -gondolom az ő fejükben is ugyanaz forgott, mint nekem: ’no, innen hogyan tovább...?’ (oké, valahol megértem a történet ketté-szedését, csak az a veszélyes egy ilyen húzásban, hogy az emberek majd túl-agyalják a megoldást, és a végén csalódni fognak, ha nem azt kapják, mint ami egy éve a fejükben él...) (##04.25.)