(Kedi: Isztambul macskái) (2016) (r.: Ceyda Torun)

néhány éve örököltem egy macskát -eleinte csak megtűrt maga mellett, aztán szép fokozatosan a szívébe fogadott, és most már én vagyok az, akihez odabújik, ha olyanja van. igaz, én vagyok az is, akibe beleharap, ha nem tetszik neki, ahogy hozzányúlok... korábban nem nagyon mozgattak bennem semmit az állatok (valamiért mindig buta kutyákat fogtunk ki), de a némiképp kényszerű helyzetből nagy macskamániám alakult ki. talán kiismertem ezeket az öntörvényű lényeket -legalábbis a mozdulataikat, a gondolkozásmódjukat, mert magukat az egyéneket csak hosszú idő után lehet kiismerni, annyira önálló személyiség mind... erre épít ez a cuki dokumentum-film is, isztambul sokszínű macska-populációjából ismerhetünk meg egy maréknyi különböző individuumot, egy félénk cicát, egy harcias vadmacskát, egy tolvajt, egy illedelmes kéregetőt, egy vadászt, egy piaci minőség-ellenőrt... és jó érzés nézni, ahogy macska-perspektívából követi őket a kamera, járhatjuk mi is velük a város utcáit, sikátorait, háztetőit, kikötőit. és nem csak a macskák személyiségét ismerhetjük meg, hanem azokét is, akik törődnek velük, ellátják őket étellel, megszeretgetik őket -már amikor a cicák úgy döntenek, hogy hagyják magukat... így tágul ki kicsit a macska-szemszög, és leshetünk be az isztambuliak mindennapi életébe is -és nem véletlen, hogy iparosok, halászok, vendéglátósok és művészek azok, aki részt vesznek ezeknek az állatoknak az életében, akik szeretettel rajonganak azokért a cicákért, akik hajlandóak voltak a közelükben letelepedni (valahol a háttérben azért a mai törökország is felsejlik, ahol a nagy modernizálásban és építkezési lázban nem gondolnak azokra a kóbor lelkekre, akik már évszázadok óta a város nagy egészéhez tartoznak)... bár nekem azért kicsit sok volt ebből a témából 80 perc (vagy csak megint fáradtabban kezdtem bele valamibe, mint kellett volna), de most azt érzem, hogy az tenne a legjobbat a lelkemnek, ha megkeresném a macskámat és jól megölelgetném -kár hogy nem az az ölelkezős fajta, ahhoz túlságosan sok benne a kékvérűség... (#09.28.)