(Zootropolis -Állati nagy balhé) (r.: Byron Howard, Rich Moore, Jared Bush)

remélem senki nem gondolja, hogy véletlen lenne az, hogy a disney rekordmennyiségű bevételre tett szert a tavalyi évben -ez részben köszönhető az elmúlt évek okos döntéseinek (pixar / marvel / lucasfilm felvásárlás), de annak is, hogy van egy minőségi sztenderd, amit a saját készítésű termékeiknél megkövetelnek. mert ugye az egeres cég arról híres, hogy ők a legjobbak a családi szórakoztatásban, és elnézve például ezt a rajzfilmet, ez a legenda mélyen a valóságban gyökerezik. pedig ha belegondol az ember, piszok nehéz lehet egy ilyen széles spektrumú filmet összerakni, ami minden generációt képes megfogni valamivel, és nem érzi úgy egyik korosztály sem, hogy ezt nem neki készítették. mert a gyerekeknek ott az elsődleges réteg, ahol cuki állatok állati izgalmas kalandokat élnek át, a felnőtteknek viszont ezen túl is tud plusz élményt adni (persze ez nem jelenti azt, hogy felnőttként ne lehetne nagyszerűen szórakozni a kalandokon...). mert ott vannak azok az utalások, amiket a gyerekek még nem érthetnek, mert még nem nekik való a klasszikus buddy comedy műfaja vagy a keresztapa (a breaking bad-ről már nem is beszélve). de ami még ezeknél a kikacsintásoknál is fontosabb, az a mögöttes mondanivaló, ahol meglepően aktuális kérdéseket feszegetnek az alkotók, a gender-kérdést, a rasszok közti súrlódásokat, az előítéletet, a bizalmatlanságot, a bullying-et -és annyira jól formálták át ezeket a kérdéseket az antropomorf állatvilágra, hogy szervesen beépülnek a sztoriba, nincsenek kilógó mutatóujjak, hogy ’figyeljetek gyerekek, mert most belétek akarunk nevelni valami fontosat!’... mert jól sztereotipizálnak, persze-hogy a polgármester egy oroszlán, hogy senki sem bízik meg a ravasznak gondolt rókákban, és senki sem hiszi, hogy egy kis nyuszilány megvalósíthatja az álmait... és most szándékosan csak néhány példát ragadtam ki, mert oldalakat lehetne írni, annyira részlet-gazdag lett ez a megalkotott világ, könnyen el lehet veszni az ötletek tengerében. plusz bevallom, én még nem nagyon láttam, hogy rajzfilmben ilyen összetett karakterekkel dolgoztak volna, mint amilyen a két főhősünk, akik nem csak szerethetőek az első pillanattól kezdve, de sokat fejlődnek is a szemünk előtt. és persze nem csak a szövegkönyv segíti azt, hogy a szívünkbe zárjuk őket, hanem a hangjukat adó színészek és a hihetetlen részletességgel dolgozó animációs részleg is (bár igazság szerint én a színészek közül csak jenny slate-et ismertem fel az első mondata alapján, de lehet hogy csak azért, mert felkaptam a fejem arra, hogy ki ez a szexin reszelős hangú birka...?). bár talán azon nem kéne meglepődnöm, hogy hol tart a technika manapság az animációban. és manapság már az is természetes, hogy michael giacchino emlékezetes filmzenéket szerez, most is nagyszerűen házasította össze a dzsungel dallamait a hetvenes évek zsaru-filmek funky-jával... szóval senki ne csodálkozzon, hogy a disney még évekig a szórakoztatóipar császára lesz -egész addig, amíg tartják ezt a magas színvonalat, és szó szerint szórakoztatnak mindenkit... (#01.21.)