Django

django.jpg(1966) (r.: Sergio Corbucci)

most realizáltam, hogy igazából franco nero volt az egyik gyerekkori hősöm -bár a keoma hangulatától kicsit idegenkedtem, de az fehér ninja-maszk alól kitüremkedő bajusz örökké velem marad... a django viszont kimaradt eddig, biztos olyankor vetítette a magyar televízió, amikor nem tudtam felvenni a videomagnómmal... de mindennek eljön az ideje, annak is, hogy egy kék egyenruhás fickó besétáljon elém a sárban, miközben egy koporsót húz maga mögött... ja, a kultikus nyitó-jelenetről már hallottam eleget, de azt nem gondoltam, hogy ennyi sár lesz már a főcímben is, ráadásul egy másik django-tól megismert popszám ekkora kontrasztban lesz a látvány sivárságával... szerencsére a zene a későbbiekben klasszikus morricone-s hangulatra vált, a képi sivárság viszont megmarad. háttérnek megteszi egy lepukkant kisváros, ahol a sáron kívül csak a kocsmát ismerjük meg, és az ott lakók közül is csak a szalon tulajdonosa és a kurvái azok, akik egyáltalán a vászonra kerülnek... de sebaj, mert itt van nekünk két csapatnyi söpredék, néhány mexikói rebellis és egy marék nevetséges rasszista, akik rendszeresen feldúlják a vidéket, mert mi más dolguk lenne. klasszikus western-felállás, a szutykos kisvárosba megérkezik a hős, és rendet tesz, mi? hát django-nak kurvára nincsenek ilyen hősi ambíciói, ő csak vonszolja magát a múlt súlyától terhelve, és esetleg csak az arany csábítása az, ami még egy kicsit fel tudja pezsdíteni. a többi vadnyugati sztenderdnek viszont megfelel, halk-szavú, kalap alá rejti az átható kék tekintetét, és körbelengi egy különleges aura -aminek egy jó része abból a rejtélyből fakad, hogy mi lehet abban a sárral borított koporsóban... csak harminc percet kell várnunk, hogy felnyíljon a fedél, és a koporsóban lévő tárggyal váljék igazán kultikussá django karaktere, egy fegyverrel, amivel ő lehet a környék mindenható halál angyala... (filmtörténeti intermezzo: érdekes látni így ötven évvel a készítése után, hogy ez a film a maga korában kifejezetten erőszakosnak számíthatott, ma meg már csak legyintünk arra, ha így hullanak a rosszfiúk egy filmben -ráadásul szinte vértelenül, kifejezetten teátrálisan mutatva minden halált...) aki halált oszt, azt könnyen a környék királyának választják, és egy királynak sok arany jár jutalmul, de a mohósággal vigyázni kell, mert a végén könnyen pórul járhat az ember... úgyhogy a film végéhez közeledve egyre közelebb ólálkodik a halál angyala django-hoz is, és hősünkből ekkor bújik elő a tényleges hős -összetörve is gondja van arra, hogy a számára fontos nőnek legyen esélye túlélni, így kvázi megváltva magát a kárhozattól, már megérdemli a jutalmát -hogy bosszút állhasson... no, bő lére eresztettem, pedig egy ilyen szikár filmhez elég lenne pár jól megválasztott szó is: így ötven év elteltével is igazán élvezetes ez a klasszikus. (igazából egyetlen dolog zavart csak a korából adódóan: hogy mennyire leszarták akkoriban a hangot, és megelégedtek ilyen jól látható és hallható utó-szinkronnal is...) ($$09.18.)