(A visszatérő) (2015) (r.: Alejandro González Iñárritu)

emlékeztek a kilencvenes évek második felére, amikor mi, a férfitársadalom oszlopos tagjai egy emberként utáltuk a lányok falán kötelezően ott lógó leonardo dicaprio-t? aztán ez nagyon hamar lecsengett, mert kiderült, hogy leo nem csak egy ügyeletes szépfiú, hanem egy olyan tehetséges színész, aki nem tűri a kategóriákba szorítást. nem sokkal később jött a mára már mémmé váló 'oscart leo-nak!' kampány, ami mostanra már nagyon fárasztóvá vált, és biztos, hogy borzasztó teher is lehet neki, hogy minden szerepére azt mondják, hogy csak azért vállalta el, mert... az nem lehet, hogy tényleg érdekelte a karakter? vagy hogy fizikai próba alá akarta vetni magát? mert valljuk be, hogy fura lesz, ha pont ezzel a szereppel húzza be a leghíresebb filmes elismerést, mert ez egy kifejezetten fizikai színészetet igénylő szerep, nem pedig egy olyan okos alakítás, mint mondjuk a tavalyi wall street-béli. plusz pechére ott volt mellette tom hardy is, aki szokás szerint elementáris erővel hozta a mocskos antagonistát -igaz szokás szerint egy büdös szót nem lehetett érteni a motyogásából (megemlíteném még hollywood legújabb sztahanovistáját, domhnall gleeson-t is, aki itt is meggyőző volt). érdekes egyébként, hogy az ezredforduló környéki dicaprio-val kezdtem az értekezést, mert a filmes előképeknél is ebből a korszakból villantak be alkotások -a lenyűgöző nyitány egy 'ryan közlegény' volt indiánokkal, a hosszú magányos túlélős filmeknél kikerülhetetlen a 'számkivetett', és én terence malick művészetével a 'thin red line' idején találkoztam először. persze lehet visszább is menni (mondjuk a derszu uzala-ig), de igazából nem tudnám semmihez sem hasonlítani ezt a filmet. vizuálisan biztosan nem, mert azért olyan ritkán van, hogy az ember az első kép láttán eltátja a száját, és aztán úgy marad két és fél órán keresztül... emmanuel lubezki egy csoda, ahogy rendre végigviszi ezeket a hihetetlen hosszú snitteket, ahogy most elkapta a természetes fényeket, tökéletes párost alkotnak iñárritu-val. és az a legerősebb a képi világban, hogy a kamera-mozgások, a szemkápráztató nagytotálok, és a nyomasztó közelik mind kiszolgálják a történetet, mind segítik a brutális realizmust, ami az igazi alkotói szándék volt. mert azt akarták, hogy mi is ott fagyoskodjunk a természetben, hogy nekünk is fájjon az összes csapás, amit hősünknek el kell szenvednie (és valljuk be, nem kevés szenvedés jut neki, egy idő után már azt kérdezgeted, hogy 'mi jöhet még...?', de ez kell, hogy azt érezd, hogy te már rég megtörtél volna). és mégse mondhatjuk, hogy csupán egy naturalisztikus túlélőfilmet kapunk, mert a mélyben bőven csavarnak ezen, látszat-bosszú film is, van elmélkedős/merengős vetülete is, bár igaz, hogy elsősorban a letaglózó vizualitása fog megmaradni, meg az olyan karfa-kaparós jelenetek, mint a már emlegetett támadás az elején, és persze a máris híressé vált medve-harc. ($$01.17.)