(Eleven testek) (2013) (r.: Jonathan Levine)

az elmúlt évek ámokfutása után az ember csak a két ujja közé csippentve mer hozzányúlni azokhoz a filmekhez, amikről bűzlik, hogy megint csak azért gyaláznak meg egy klasszikus zsánert, hogy a tinilányoknak el tudják adni. aztán van, amikor pozitívan csalódik. mondjuk itt már az előzetesnél gyanús volt egy kicsit a dolog (ha eltakarta a szemét az ember a summit logónál). persze ez a hurrá-optimizmus nem azt jelenti, hogy ne nyúltak volna bele a z-mitolológiába, de szerintem vállalható fordulat volt, hogy gyógyulhattak a páciensek. meg jó, hogy nem az emberek voltak a fő ellenség, hanem hoztak egy újfajta gonoszt, jól ellensúlyozva a beszélő és érző holtakat. kicsit összevissza csoszogok... egy csomó minden még egészségesen hatott a filmre: hogy működött a humora; hogy nem vették komolyan a rómeó és júlia analógiát (kivéve a neveket és az erkélyt, de ott meg egy mosollyal elnézte az ember); hogy kicsit zombi-szemszögből is láthattuk a dolgokat; hogy kapott egy cinikus gellert a narráció segítségével; hogy telerakták awesome zenékkel; hogy úgy hozták a tini-romantikus fordulatokat, hogy nem tikkelt a szemem tőle; hogy nicholas hoult jól kidolgozta ezt a buta nézést. (megvonja a vállát) 7,5 pont. frissítő, lélekkel teli szórakozás. (++05.01.)