(Ha tudnád) (2020) (r.: Alice Wu)

az intelligens, kissé különc lányt, kiközösítik, lenézik, így magányos tölti a középiskolás éveit. az iskola szépségét körbeveszik menő srácok és smúzolós csajok, de a személyisége cseppet sem passzol hozzájuk, a művészi vénáját lenézik, így a csoporton belül is érzi a magány mardosását. a mamlasz tight-end srác része a futball-csapatának, de neki sokkal nagyobb álmai vannak annál, mint hogy a pályán szaladgáljon. szerelmes akar lenni... teljesen átlagos felállás ez egy tini-románchoz, ahol többen is ugyanarra a személyre vágynak, akad félreértés bőven, és a végefelé bekövetkező nagy drámával megtisztulnak az érzelmek. de hé, miért ne lehetne új megvilágításba helyezni egy olyan alap-történetet, amit 120 éve már sikerrel mesélnek (vö. cyrano)... és abszolút jól tudott esni most ez a keserédes tinis vergődés, és nem csak amiatt, mert egy leszbikus felhang volt belecsavarva a lány-segít-a-fiúnak-de-aztán-ők-kerülnek-közel-egymáshoz toposzba, hanem mert abszolút szerethetőek voltak a konzervatív kisvárosban elhervadó karakterek, akiknek akkor is lehetett szurkolni, ha tudtad előre, hogy a játékidő alatt egyikük sem juthat el addig a happyendig, ami megilletné őt. viszont tényleg barátságnak érződtek azok a kapcsolatok, amik a nagy küldetés során kialakultak, és kellett az is, hogy a kiszemelt lány ne egy elérhetetlen díva legyen, akiről csak a végén derül ki, hogy vannak valós értékei is, hanem egy intelligens és érzékeny lánynak volt ábrázolva a kezdetektől -és ezekhez az értékekhez egy olyan csodásan szép arcot társítottak, hogy szerintem nincs olyan fiú vagy lány, aki megkérdőjelezné a teljes iskola vonzalmát felé (tudom, hogy mindig teszek ilyenkor felelőtlen ígéreteket, hogy figyelemmel fogom követni azon ifjú színészek további munkáit, akikbe titkon beleszeretek, de alexxis lemire-ről és leah lewis-ról tényleg azt gondolom, hogy érdemes lesz őket a radaromon tartani)... sok alkotást megterhel a nagy mennyiségű narráció (ha csak nem valami noir búsongásról van szó, ahol elengedhetetlen, hogy egy szétdohányzott hang hozza nekünk a ponyva-hangulatot), de itt azért működtek a kísérő szövegek meg az idézetek, mert olyan lett tőlük a film, mintha egy tinilány naplójába kukkantanánk be titkon, plusz illett is a karakterek jelleméhez is ez az irodalmiság... mivel végzős gimnazisták között játszódott a sztori, ezért nem meglepetés, hogy legalább annyira kaptunk fejlődés-történetet, mint romantikus dramedy-t. ezért sem könnyű a tizennyolc évesek élete, mert túl sok mindennel kell egyszerre megbirkózniuk, kitalálni önmagukat, rendbetenni az érzelmi viharaikat, és elszakadni attól az élettől, amiben addig éltek. és bizony van, akinek a nehezebb út jut, mint másoknak. mert mondjuk fel kell vállalniuk a nemi preferenciáikat. vagy el kell engedniük a szüleik kezét. vagy meg kell harcolniuk az évtizedes családi kolbász-recepttel... (××12.21.)