(2020) (r.: Lana Wilson)

taylor swift mindig is a popzenei perifériám szélén helyezkedett el, a country-ban sosem sikerült igazán elmerülnöm, a popos fordulata után meg túlságosan jókislányosnak és egyszerűnek tűnt ahhoz, hogy jobban ráfókuszáljak a zenéje. és most ez a dokumentum-film részben igazolta ezeket az érzéseimet, mert ő az az előadó, aki a sikerekből, a rajongói szeretetből építkezik, így a művészetét is úgy formálja, hogy minél nagyobb közönség fogadhassa örömmel, másrészről a személyiségéből is ered ez a jókislány imidzs, ami a legjobbat akarja mindig mutatni magából, ezért látsz belőle felületes szemlélőként csak egy csinos pofijú, folyton mosolygó barbie-babát... az egyértelmű volt, hogy nem egy szokásos zenész-dokut fogok kapni, ha elindítom ezt a filmet a netflix-en, nem számíthattam a sajnos szokásosnak mondható, alkohollal és drogokkal csúszóssá tett lejtőre (ami mindig valahol a sztori második harmadában kerül elő), de azt sem mondhatom, hogy csak csupa rózsaszín, cica-puhaságú könnyed életet ismerhettem meg. mert minden fotó mögött ott a kétely (és az étkezési zavar), minden üstököst elér az a pillanat, amikor már nem képes olyan magasra szárnyalni, mint korábban (grammy díjak elmaradozása), és persze a mai világban nem kerülhetőek meg a bulvár-világ kegyetlen csapásai sem (még akkor sem, ha hősnőnk magánéletét nagyon az oldalvonalon tartottunk az egész játékidő alatt)... összességében szimpatikus személyiséget ismerhettem meg a filmből, egy érzékeny lányt, aki tudatosan halad előre, és beépíti a dalaiba az összes csapást, amik az életben érik. mert bizony taylor nem csak egy szöszi kirakat, minden dala a lelkéből virágzik ki, és tök jó, hogy így bevittek minket a próbákra, a felvételekre, imádtam látni a csillogást a szemében, amikor a semmiből kipattant a megfelelő rím a dalszövegbe... bár a karrierje elején eléggé átszaladtunk csak, jó volt látni az ívet, ahogy egy hirtelen felkapott tinilányból egy éretten gondolkozó nő lett, aki napról-napra tanulja meg, hogy nem felelhet mindenkinek, nem maradhat örökké semleges, hanem igenis állást kell foglalnia, ki kell állnia azon értékek mellett, amiket fontosnak tart. ahogy nem engedheti meg magának a színlelést a dalaiban sem, úgy mindenben egy őszinte képet kell sugároznia magából... (megint bebizonyosodott, hogy érdemes olyan zenészről is életrajzot néznem, aki nem tartozik a kedvenceim közé, mert egy új megvilágítás felkeltheti az érdeklődésemet a művészete iránt -most is kedvet kaptam ahhoz, hogy fejest ugorjak egy nagy halom taylor swift lemez közé, aztán meglátjuk, hogy velem marad-e hosszabb távon, hogy megmarad egy tisztelet-teljes távolságtartás közöttünk...) (××03.21.)