(Valami követ) (2014) (r.: David Robert Mitchell)

hogy honnan tudod, ha egy alkotó john carpenter köpenye alól bújt ki? elég csak meghallanod a nyolcvanas-évek szintetizátor-témáit a filmzenéjében... ennyit még én is tudok, pedig köztudomású, hogy nem szeretem a horrorokat. ugyanakkor ezt a filmet be kellett próbálnom, mert annyian dicsérték -de csak megerősített az eddigi hitemben: a horror és én egyszerűen nem passzolunk össze, akárhány randira elmehetünk, nem érzek semmit. ennek ellenére, mint filmet tudom értékelni, mert látom, hogy mi emeli ki a tucatárú közül, mi az, amire rá tudtak kattanni a sok rémséget fogyasztók is. mert a hangulatos zene mellett számomra a legnagyobb értéke a képi világa volt, csodálatosan meg volt komponálva az összes jelenet, szépek a színei, a kamera-mozgásai, a kertvárosi idillje, az elhagyatott detroit szomorúsága. számomra pont eggyel lassabb volt a kelleténél, de megértettem, hogy miért ilyen visszafogott a tempó, hogy miért kellenek az elmélkedősebb részek is (furcsa is olyan tiniket látni egy amerikai filmben, akik nem csak hogy nem a rossz irányba futnak a rémségek elől, de fölösleges perceikben dosztojevszki-t olvasnak). annak viszont kifejezetten örültem, hogy nem akar hirtelen frászt hozó jump-scare-ekkel operálni, inkább csak lassan csoszog utánad, hogy biztos, hogy kényelmetlenül a bőröd alá másszon, és csak néha ér majdnem utol, és dobbantja meg jobban a szíved. a koncepcióval így ki voltam békülve, bár azon rágódtam egy kicsit, hogy akartak-e valamit mondani ezzel a szexszel terjedő átokkal, vagy csak egy gimmick volt, amivel fel lehet kelteni a nézők figyelmét. mert hogy nemi úton kapod el, azt még értem, ide sok minden elfér szimbólumként (a nemi-betegségek mondjuk, vagy csak simán a felelőtlen szexuális élet), csakhogy ott van a dolog folytatása, hogy tovább kell adnod, hogy újra szexelned kell valakivel, ha túl akarod élni, és ehhez már nem tudok társítani semmilyen analógiát. de lehet, hogy nem is kell, lehet, hogy csak elég a tudat, hogy valaki követ, lassan, gyilkosan, akár az elhunyt szeretteid arcát magára öltve... na jó, egy kicsit most beleborzongtam, lehet, hogy mégiscsak ki tud váltani valami apró reakciót belőlem egy horrorfilm... (bár ebben szerepe lehet most annak is, hogy carpenter-muzsika szól a háttérben...) (meg tudtam érteni, hogy miért tartja mindenki vonzónak a hősnőnket, főleg, hogy a rendező úr a film nagyrészében mezítláb kergette az átok elől...) ($$02.17.)

(Fantasztikus Négyes) (2015) (r.: Josh Trank)

szeretném azt gondolni, hogy minden külső hatástól mentesen, minden háttértudástól függetlenül is érezném, hogy mennyire rossz is volt ez a film... persze, biztos, hogy befolyásolja az embert, ha ismeri a készülésének rapszodikus történetét, ha látta, hogy a kritikusok és a közönség mennyire szétszedte a bemutató után. de szerintem a szimpla kikapcsolódásra vágyók nézőknek is érezniük kell, hogy valami nagyon nem stimmel vele. nekem meg kell próbálnom elmagyarázni a miérteket, ha már akkora film-gurunak tartom magam... direkt néztem az órát, hogy mire mennyit szánnak, és nem hittem a szememnek -háromnegyed óra elment a közepesen unalmas alapozásra, a szokásos eredet-sztorira, ami még működgetett is valamennyire, bár fel nem foghatom, hogy egy olyan képregényt, ami mindig a szórakoztató kalandokról volt híres, hogy lehetett ilyen sötéten és lehúzósan adaptálni (amint láthatjátok, azzal nincs semmi bajom, hogy történetileg változtattak a nyomtatott verzióhoz képest, hogy inkább az ultimate vonalat követték a klasszikushoz képest, mert attól még működhetett volna, hogy nem az űrbe mennek, hanem egy másik dimenzióba, hogy a storm-tesók nem úgy testvérek, satöbbi). de a legdurvább, hogy eltelt ez a bizonyos háromnegyed óra, amit rászántunk a karakterekre, és igazából semmit nem tudtunk meg ezekről a karakterekről. aztán jött az utazás és a baleset, és minden szétesett. alig kaptunk pár kockát az átalakulás utáni pillanatokról, és ugrottunk egy évet (wtf), belekavarodtunk az unalomig koptatott 'katonai célokra használunk titeket' toposzba (és innentől kezdve tim blake nelson szájába nonstop járt a rágó, mert attól... ööö... gonoszabb...?), majd visszatért doom, akiről aztán végképp nem tudtunk meg semmit, jött egy-két bántóan odaragasztott, drámainak szánt jelenet (storm apa-fiú kapcsolat?), majd egy kábé öt percig tartó izé, mondjuk hívjuk jóindulatúan csatának, és végefőcím... mi a fene történt a vágószobában? hogy gondolták, hogy ezt a torzót meg kell mutatni az embereknek? miért jó bármelyik stúdiónak, ha hagyja, hogy rajta élcelődjenek heteken át? miért gondolja azt bárki, hogy épkézláb karakterek nélkül lehet filmet csinálni? miért gondolja valaki, hogy akció-jelenet nélkül is lehet szuperhősös filmet csinálni? hogy lehet ennyi tehetséges színészt lehúzni a wc-n? mérhetetlenül örülök, hogy az emberek nemet mondtak erre a szörnyre, hogy bebizonyították, hogy nem esznek meg bármilyen szemetet, amit hollywood eléjük rak. ($$02.13.)

(2016) (r.: Tim Miller)

na zsúrpubik, csak egyszer mondom el, úgyhogy jól figyeljetek: áááááállat volt ez a fiiiilm! (elváltoztatott mélyebb hangon mondja, mintha ki lenne lassítva a kép) (egyébként ki mond olyat manapság, hogy zsúrpubi...?) (igen, most a szerző azt próbálja imitálni, hogy áttöri a negyedik falat.) az előzeteseket látva mindenki bizakodó volt, hogy nem basszák el, és tényleg összehoznak egy mr.pool-hoz hű adaptációt, és képzeljétek, a lelkesedésnek és kitartásnak néha megszületik az izzadság-mentes és jóseggű mutációja, a film, ami nem ismer sem urat sem istent (csak hugh jackman-t), és megy a maga véreres/kékeres útján. (szerencsére tudom, hogy miről beszélek, mert volt szerencsém néhány deadpool képregényt olvasni -lásd itt, itt és itt. igen, csak ennyi, szerintetek nincs más dolgom munkaidőben, mint titokban képregényt olvasni? és a youtube-bal meg a facebook-kal mi lesz, mi?) és persze nagyon szurkolunk a srácoknak, hogy a nép a popkorn mellé bekajálja a korhatáros szuperhős-, izé, na, szuperképességgel rendelkező filmet, mert az végre megnyithatna egy kaput hollywood segglyukában, és az mindenkinek jót tenne, ha fröcsöghetne a vér, lengenének a formás női mellek (vagy gondosan borotvált herezacskók, igény szerint), és nem kéne odafigyelni a szájból kibukó mocskos nyelvre. igen, ilyen szofisztikált filmeket szeretnék, bajod van ezzel, haver? mert kellenek az ilyen frissnek ható elemek, főleg ha már megint egy eredet-történetet kell bő nyállal lenyelnünk. de legalább próbálták ezt elfedni az időkezelés játékosságával. és érdekes, hogy itt volt az egyetlen elem, amivel nem mertek viccelni -mert úgy látszik, hogy a rák az egy olyan kurva dolog, hogy még a humort is ledobja magáról. viszont a valentin-napi rózsaszín-beöntésre nem lehetett panaszunk, azaz nem hazudtak túl sokat, amikor próbálták azzal félrevinni a marketing-kampányt, hogy ez egy romantikus történet. de ehhez kellett az is, hogy hősnőnk egyenrangú partner legyen a szerelmével, hogy jól vegye a poénokat, hogy szerethető legyen a karaktere (ez utóbbiban nagy érdeme volt a mindig csodálatos morena baccarin-nak is). de nem csak eredet- és romantikus film volt ez, hanem bosszú-film is. úgyhogy ha már ennyire az alsógatyáig vetkőztettük kritikán tárgyát, elmondhatjuk, hogy odalenn azért nincs nagy truváj, alap-panelekből építkeztek, kicsit nekem hiányzott is a deadpool képregényekre jellemző sodródás, ahol ez a rusnya kurafi mindig csak belecsöppen az események sűrűjébe, és csak úgy jön a hadd-el-hadd. de igazság szerint nem tud érdekelni ez a szépséghibája, mert kurvára élvezettel vigyorogtam végig ezt a 100 percet, és leszarok mindent, mert ennyi most kielégítő volt. és a poénok sokszínűsége miatt nem hiszem, hogy ne találna magának mindenki megfelelő viccet benne, van kifinomult, kikacsintós, alpári, tessék, tessék, van itt minden vegyétek, vigyétek. légyszi. ...jézusom, nézzétek ezt a kritika-hosszúságot, megszállt a nagypofájúság átka, ááááá! inkább megyek és berakom a youtube-on a negasonic teenage warhead-et a monster magnet-től, mert valamiért eszembe jutott az előbb, és tök szeretem azt a számot... (de hopp, itt a végén jönnek a legnagyobb szavak, mert nagyon-nagyon ritkán írok ilyet le: jár a homlok-puszi nagy ervin-nek, mert kifejezetten jól hangolta át magyarra pool-t.) ($$02.13.)