(Agyas és agyatlan) (2016) (r.: Louis Leterrier)

brit-pop, barkó, sör és foci, kész is van az angol proli... nem akarom nagyon felvenni a bölcsész-szemüvegemet, de beszélhetnénk kicsit a vígjáték fogyasztási szokásairól -mert köztudomású, hogy a viccek mindig jobban működnek társaságban, mert a röhögés az egy olyan fura ragadós állatfajta. de azért tegyük hozzá, hogy ha egy filmnél ülnek a poénok, akkor egy magányos nézésnél is könnyeket kell csalnia a néző szemébe. na én most megszámoltam: kétszer horkantottam fel, egyébként mark strong-i faarccal ültem végig a filmet... pedig alapvetően bírom sasha baron cohen-t, de most a társadalom-kritika helyett inkább a gusztustalanság-faktorra ment rá, és baromira nem akart működni emiatt a humor a filmben. és mielőtt még mutogatni kezdenétek, nem, nem vagyok prűd, jól bírja a gyomrom az alantas alpáriságot, nem riadok meg tíz liternyi elefánt-gecitől sem, bár kétségtelen, hogy jobban preferálom a kifinomultságot (rég volt már az, amikor gyerekként imádtam az ilyen típusú jim carrey poénokat)... izé, hát volt némi alibi-sztorink is, amire felfűzték az összes humor-bonbont, az elhíresült túlzások mellett a szokásosnak mondható félreértős és pofára-esős poénokat, de ez is csak a nem túl eredeti james bond parafrázis volt sok utazással és világformáló tervekkel rendelkező gonosszal... esetleg megdobhatta volna a minőséget, hogy egy akció-filmek felől érkező rendezőt (louis leterrier) kértek fel a munkára, de sajnos itt is csalódást ért, mert míg a film előzetesében látott belsőnézetes rész menőnek tűnt, magában a kész alkotásban már szétvagdosták ezeket a felvételeket, vegyítve külső képekkel, és így nem tudott hatásosan működni... hmm, elég szarul néz ki, ha egy nyolcvanperces filmnél többször is az órámra nézek, de egy cseppet sem tudtak szórakoztatni, ez van, jól megszoptam... (azért megnéztem volna a kellékesek arcát, amikor realizálták, hogy elefánt méhet és faszt kell gyártaniuk...) ($$08.21.)