(2008) (r.: Matt Reeves)

...óh, azok a kétezres évek, amikor boldog/boldogtalan kézikamerát fogott a kezébe, hogy ’talált-film’-nek adja el a produktumát, mert az menő... meg így lehet ó’csosítani... bár engem eléggé elkerült ez a hullám, mert elsősorban horror-filmesek éltek ezzel a technikával, én meg ugye nem vagyok horror-fogyasztó (mondjuk az origót, a blair witch-et láttam vagy tizenöt éve). és valahogy ez a film is elkerült, pedig hallottam róla, hogy kicsit megpiszkálták benne a szörnyfilmes zsánereket, de nem éreztem késztetést, hogy megnézzem -de mivel a kvázi folytatását agyondicsérik a kritikusok, így gondoltam jöhet egy kettő-az-egyben akció, lássuk csak hogy mit is látunk a remegő kézikamerából! hát nem mindig eleget... bár igazság szerint csak meg kell szokni a káoszt, hogy nem mindig tudsz odafókuszálni, ahova szeretnél, aztán egy idő után már szórakoztató ez a játék, ahogy figyeled, hogy mit mutatnak meg, és miről rántja el a képet a félős operatőr -de azért valljuk be, 75 perc játékidő pont az a határ, amikor még nem zavaró ez a trükk. és hát sztoriban sincs több, hiszen a talált-kameraság előnye és hátránya is, hogy csak egy szemszöget mutatnak be, nincsenek benne nagy összefüggések vagy magyarázatok. és hát itt a nagy menekülés alatt arra sincs idő, hogy a karaktereket mélyítsük -bár volt egy pillanat, amikor át tudott ütni az igazi dráma: amikor hősünk az édesanyjával beszél a telefonon. de egyébként még a halálok is elszaladtak mellettünk ebben a megőrült világban. tetszett, hogy nem szaroztunk sokat, a romantikus viszonyok felvázolására csak tizenöt percet szánva máris eljött az apokalipszis... könnyű belelátni a filmbe a poszt-9/11-et korszakot, ahogy a ledőlő felhőkarcolók porában futnak kétségbeesve az emberek. főleg úgy, hogy nem csak azért rejtegetik a szörnyet, mert az költségkímélő megoldás, hanem mert tényleg nem fontos, hogy mi az, ami támad, hogy mi indikálja a váratlan életveszélyek sorát. megvannak egyébként a hagyományos óriás-szörnyes klisék így is, csak alulnézetből. a legjobban az első nagy katonai támadás tetszett, ott dübörgött fel igazán a film a rakéták sárgás fényében... no, azt hiszem kifacsartam minden mondandót ebből a szűkös játékidőből, jól szórakoztam végig, és azt hiszem, hogy ennyi is volt drew goddard-ék célja a filmmel -meg hogy játszanak egy kicsit ezzel a menő filmes stílussal... ja, még annyit, hogy irigylem azt a szereposztó kanapét, ahol lizzy caplan és odette annable (akkor még yustman) egyszerre megfordultak... ($$04.13.)