(Hétköznapi vámpírok) (2014) (r.: Taika Waititi, Jemaine Clement)

az új-zélandiak meglehetősen furcsán vannak bedrótozva -valószínűleg azért lehet ez, mert a föld rossz oldalán laknak... de az biztos, hogy ha hozzányúlnak valamihez, az meglehetősen egyedi lesz, és az ilyen ínyencségekre vadászók, mint amilyen én magam is vagyok, nem lehetnek nekik elég hálásak ezért. bár nem vagyok egy nagy horror-rajongó, de azért vámpíros alkotást már láttam eleget, és mindig is megmosolyogtatónak tartottam a túlzásaikat, a keménykedést, a szexuális túlfűtöttséget, a vérszomjat, a csillogást -és úgy tűnik, hogy ezzel nem vagyok egyedül. valljuk be, hogy megérdemelte már a horror-műfaj, hogy egy ekkora karót szúrjanak át a szívén... eddig csak tévében láttam ezt az ál-doku stílust, és bár ott nagyon megszerettem, azért voltak kétségeim, hogy ez a formátum másfél órában is működőképes marad, de simán végigröhögtem az egész időt. mert valamit nagyon elkaptak a srácok. rengeteg labdájuk volt a vámpír-mitológiával, a doku-valóságshow-k toposzaival, és azzal az ellentéttel, hogy nem hétköznapi lényeket mutatnak meg hétköznapi környezetben, és mindegyik labdát szépen le is ütögették, felsorakoztatva az intellektuális humortól az alpári tróger viccig mindent. de a karaktereket is tök jól differenciálták, a klasszikus nosferatu-tól a piperkőcön át a mai kor gyermekéig mindenki jól belakta a teret. nem is különbözünk mi emberek és vámpírok egymástól annyira. sőt, igazából még a vérfarkasok sem annyira mások. csak a szaguk... hhmm, már tudom, miért nem szoktam vígjátékokról írni -mert frusztrál, hogy nem tudok olyan eszméletlenül vicces lenni, mint az alapanyag. az lenne a legjobb, ha elfelejtenétek, amit írtam, és nyílt szívvel, felpezsdült vérrel néznétek meg ti is ezt a mély és elgondolkodtató dokumentum-filmet. ($$02.11.)