(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt... mostanában szeretek előtanulmányokat folytatni, mielőtt moziba mennék, és az új id4 film előtt mi más kerülhetett volna terítékre, mint két gyerekkori kedvenc a devlin/emmerich istállóból.)

Independence Day (A függetlenség napja) (1996) (r.: Roland Emmerich)

azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, hogy pont akkor voltam kamasz, amikor a kilencvenes-évek nagyköltségvetésű filmjei beütöttek, mert így pont a megfelelő korban kaptak el, amikor még cinizmus nélkül tudtam leülni eléjük, amikor még nem szedtem szét elemeire a mozgóképeket, csak simán piszok jól szórakoztam rajtuk. tömegesen faltam mindent -persze, mert csak két percet kellett sétálni a videotékáig... bár ehhez a filmhez egy kicsit másképp jutottam hozzá először. friss középiskolás voltam, amikor kiderült, hogy egy osztálytársam nagy film-fogyasztó, bújja a cinema magazint, tud szerezni plakátokat is, sőt, még filmet is át tud másolni kazettára! sőt! nem csak magát a filmet vette fel a szalagra, hanem az hbo-n vetített így-készültet is! ezért tudom, hogy milyen összetett trükkjei is voltak a filmnek, és azt kell mondanom, hogy valószínűleg ennek köszönhető, hogy mai szemmel sem bántóak ezeknek a trükköknek többsége, mert sok mindent megépítettek makettként, majd jól felrobbantották őket, nem csak az akkor még gyerekcipőben járó digitális technikát használták. de akár még jobban is kophattak volna ezek a trükkök, mert szerintem az sem csökkenne a film élvezeti értékén -mert bizony még most húsz évvel később is piszok jó bűnös élvezet, akárhányszor látta is azóta az ember. persze, már nem úgy örömködik azon, hogy will smith kiüti az alien-t, mint 14 évesen, vagy már kevésbé borzong bele az elnöki nagybeszédbe, de képtelenség utálni, legyen bármennyire egyszerű szórakozás is ez. és biztos vagyok benne, hogy nem csak az emlékek miatt... ($$06.18.)

Stargate (Csillagkapu) (1994) (r.: Roland Emmerich)

nem tudom, hogy miért pont a csúnya szem a gyenge pontom... oké, most már nem parázom annyira tőlünk, mint mikor tizenévesen sétáltunk haza apámmal az akarattyai kertmoziból a gyéren megvilágított utcákban a film vetítéséről, de azért most is kellemetlen néznem ezeket az erősen felragyogó szem-fehérjéket... de ennek ellenére a mai napig nagyon bírom ezt a filmet. miért ne bírnám, amikor ontja magából a nagyívű kalandfilmes wibe-ot, jó tempóban rohan végig a sztorin, vannak benne kedvelhető karakterek, izgalmak és viccek, szép zsidó lány -élet egyszerű és szép... az is nagy pozitívuma, hogy jól építi be az egyiptomi mitológiát a saját mitológiájába, pedig ez mindig süppedős homok, ami több fantasztikus filmet is nevetségessé tett, de itt valahogy nem figyel az ember az esetleges bullshit-ekre... persze, mert inkább arra koncentrál, hogy sokadik nézésre is magával ragadja az, ahogy átlépünk egy másik világba. nem véletlen, hogy több száz sorozatepizódot tudtak ráépíteni a koncepcióra... (mai szemmel nézve már bátor húzásnak tűnik, hogy a film egyharmadában egy kitalált nyelven hablatyolnak, sokszor feliratozás nélkül... az meg csak most tudatosult bennem, hogy nem csak a bond-filmek miatt kell rajonganom david arnold zenei munkásságáért, hanem ezt a felejthetetlen dallamot is ő komponálta.) ($$06.19.)

(Star Wars -Az ébredő Erő) (2015) (r.: J.J. Abrams)

volt egy 11 éves kisfiú, akit annyira magával ragadott egy messzi-messzi galaxis, hogy felnőve filmrendező lett, és aztán megadatott neki, hogy maga formálja tovább ezt a fantasztikus univerzumot. így fogta a két legjobb barátját, greg grunberg-et és a lens-flare-t, és visszavitt minket a gyerekkorába -a mi gyerekkorunkba. abba az élő/lélegző világba, ami annyi évtizede nem ereszt minket sem. és annyira tökéletesen sikerült megidéznie a régi trilógia hangulatát, hogy az első pillanatokban furának is hat, hogy közben új kalandokat kapunk, kicsit kapkodja is az ember a fejét a rengeteg információ és karakter között (na nem mintha később megállnának egy pillanatra is). és direkt írok ’új kalandok’-at, mert persze én is éreztem, hogy gátlástalanul merítenek a régi filmek történet-elemeiből, de míg a képregénynél kicsit húztam ezért a számat, itt nem zavart -mert annyira szeretetteljes a hommage, mert érdekes lett a mix, mert amíg az ismerőssége mosollyal tölt el, addig az új elemei felpezsdítőek. kellően sokat foglalkozunk az új szereplőkkel, akik egytől/egyig vagy szerethetőek vagy érdekes lettek, esetleg sok kérdést vetnek fel (ezzel az óriás-hologrammal jól átvertek...). főleg ray-ért voltam oda (daisy ridley már az interjúk alatt is cuki volt), és most már azt is értem, hogy miért kellett egy olyan tehetséges színész, mint adam driver a maszk alá (működő tépelődő gonosz, ez új!). lucas-szal ellentétben jj rendezni is tud, és ez nem csak a repülős részeken látszik, de szerencsére az érzelmi csúcspontok is működnek (főleg, hogy eltanulta joss whedon-tól, hogy mivel lehet igazi drámát csiholni -igaz, ezzel egy régi kívánságot teljesített). ugyanakkor kétségtelenül ez a valaha készült legviccesebb sw film is, és nem csak a robot-humor működik benne. visszahívták a nagy öreg john williams-t is, szerencsére nem felejtett el komponálni, már a csodás új ray-téma miatt megérte a jelenléte. ...no... nagyon friss még az élmény, biztos sok minden előjön majd, amikor ülepedni kezd. viszont valami olyasmit fontolgatok, amit már nagyon régen nem tettem -lehet, hogy elmegyek, és újra megnézem moziban... 9,5 pont -elfogultsággal, persze, miért is tagadnám... az univerzum kapui szélesre tárva, izgalmas távlatok a horizonton, jó dolog most élni, most felnőttnek lenni, most újra gyereknek lenni... (a 3d egyetlen haszna a tényleg az űrben lebegő betűk...) ($12.18.)

(Az éhezők viadala: A kiválasztott -Befejező rész) (2015) (r.: Francis Lawrence)

kicsit csalónak érzem magam -mert nekem nem kellett négy évet várni, hogy teljes legyen a történet, csak egy hetet, így az utolsó rész nem okozhatott olyan katarzist, mint másnál. bár, mivel az alkotói szándékban sem volt benne, hogy igazán naggyá tegyék a végét, ezért nem tudom, hogy jöhetett-e bárkinél is a katarzis. mert lehetett volna ez sokkal nagyobb is, de szándékosan megmaradtak intimebbnek, mert ez illett a sorozathoz. mondjuk azért elhelyeztek benne három kőkemény akció-pontot, hogy azok se’ húzzák a szájukat, akik valamiért még mindig az akciót várják a sorozattól. annak ellenére, hogy tulajdonképpen boldog a lezárás, nem éreztem megkönnyebbülést a végén, sokkal inkább letörten jöttem ki a mozi-teremből. mert nem sok vidámság szorult a részbe, a tavalyi (fél)rész borongóssága itt is megmaradt, és katniss mosolytalansága és a képi világ sötétsége megfertőzte az én lelkemet is (apropó, kép, kérem vissza a kétszáz forintomat, amit felszámoltak a 3d-re, mert csak sötétebb képet kaptam a szemüveg miatt, egyéb pluszt nem, ráadásul az első negyedórában még az oldalsó villanyokat is elfelejtették lekapcsolni...). és ha végignézzük a veszteség-listát, azért elmondhatjuk, hogy ifjúsági sorozathoz képest meglepően bátor írói lépések is voltak a halálok között. kicsit sajnáltam, hogy az első résznél még annyira dicsért kompetens hősnőt ennyire megtörték, hogy legtöbbször csak sodortatják az árral, hogy az igazi erényeit kicsit feláldozták az érzelmek oltárán. de azért továbbra is szeretünk poszáta. a végére talán peeta-t is sikerült egy kicsit közelebb csempészni a szívünkhöz. a többiek hozták a formájukat, és sajnos a végén érződik, hogy miket nem sikerült már leforgatni psh-nal... a megtartott erényei (pofás akció-részek) és hátrányai (döcögős romantika) mellett mit adott még ez a rész? a hatalom természetéről tanított ismét, elég kegyetlenül kell tudomásul vennünk, hogy bárki kerül oda a tűz közelébe, az mindent meg fog tenni, hogy megszerezze és megtartsa a hatalmát. bármi áron. és ha ezt az üzenetet megértik a nézők, az éppen olyan fontos, mint hogy izgalmat kapnak a romok közti akciózásokkor, vagy rettegnek a sötétben támadó mutáns-izéktől. 7,5 pont. ($11.21.)

(Az éhezők viadala: Kiválasztott -1.rész) (2014) (r.: Francis Lawrence)

miért érdemes harcolni? a film kétféle választ is ad, a hatalom elnyomása ellen és a szeretteinkért. ám, míg az elsőhöz kapcsolódó jelenetei működtek, addig ez a szerencsétlen romantikus szál továbbra is a hatástalan. mert oké, értem én, hogy peeta-t addig kínozták meg befolyásolták, míg ilyen lett, de most sem segítettek egy percig sem, hogy közelebb hozzák a karakterét. és ha nem értjük, hogy katniss miért érez iránta ekkora vonzalmat, akkor a motivációs alap is sántítani fog. a másik vonal viszont rendben volt, a lángoktól övezett lány meg tud mozdítani bennünk is valamit, még ha pontosan látjuk is, hogy hogyan készülnek a propaganda-anyagok. de amíg president snow tényleg elköveti azokat a borzalmakat, addig hősnőnknek is könnyű dolga van fellobbantani bennünk a tüzet. kellenek is ezek a hatásos részek, háttérben egy égő kórházzal vagy felrobbanó duzzasztóművel, mert a film alapvetően eléggé alaplángon ég. rosszkedvű és nyomasztó, a föld alatt minden szürke és levegőtlen, a szituáció nem túl szívderítő, de jól morog benne az a visszafogott feszültség, amiről tudjuk, hogy majd csak legközelebb fog kirobbanni. annak ellenére, hogy nyilvánvalóan pénzügyi megfontolásból lett kettévágva ez az utolsó történet, nem éreztem azt, hogy nyögve erőlködnének az írók, hogy kitöltsék a kötelező kétórás penzumot. lehet, hogy azért, mert megint a sorozatokra kell visszautalnom (mint a második rész elején is tettem), ahol minden évadban vannak ilyen mélázósabb, felkészítő epizódok -amikből az ember nem hiányolja az akciókat, mert tudja, hogy nem arról kell szólniuk, hanem előkészítik a terepet a nagy finálénak. filmben kicsit szokatlan ilyet látni, de remélem lesznek még máskor is ilyen próbálkozások, hadd mosódjon még jobban össze a két médium. 7,5 pont -bár nehéz megítélni az értékét egy fél film alapján. (most megyek, és dúdolom még egy kicsit katniss dalát...) ($11.15.)

(Az éhezők viadala: Futótűz) (2013) (r.: Francis Lawrence)

az elmúlt évek sorozatos dömpingje alatt megszoktam, hogy mindig részletesen megkapom a fontos események következményeit is -és üdítően, hogy a filmekben is ez a trend erősödik, kihasználják a többrészes franchise-rendszer ezen előnyét. mert oké, hogy hőseink élve hagyták el az arénát múltkor, de hogyan tovább? mennyire törte meg lelküket, hogy ölniük kellett? hogyan élik tovább az életüket sztárként? katniss a klasszikus ptsd tüneteit mutatja, és hát a kirakatban kirakat-életet kell élni, mű-mosolyokkal a kamera felé. és ez a lány tudja, hogy kell ezt csinálni, az előző résznél még engem is megvezetett a nagy szerelemmel, úgyhogy örültem, hogy kiderült, hogy csak megjátszott volt, még ha gyanítottam is, hogy a második órára már nem így lesz... ez a következményekkel foglalkozó első félóra működött igazán, ahol katniss a lelki viharaival küzd, ahol elindul az a folyamat, aminek a végén majd elfogadja magát, mint az emberek vezetőjét, mint a lázadás emblematikus alakját. kicsit jobban betekinthettünk a körzetek mindennapi életébe, a diktatúra működési rendszerébe is. aztán jött a célállomás, a kapitólium, és a rómaiaktól örökölt dekadencia. bevallom, kicsit csalódtam, amikor kiderült, hogy már megint egy viadal játszódik majd le a rész második felében, de sikerült bele annyi csavart rakni, hogy eloszlatták a rossz érzéseimet -mert háttérbe szorították a tíz kicsi négeres kiszorítósdit, sokkal inkább a közeg lett az ellenfél, amik odafentről irányítva törtek a srácok életére. és mivel frakciók is alakultak a küzdők csoportján belül, így több esély volt megismerni a karaktereket -mármint azokat, akik a jó oldalra kerültek, mert a gonoszokból megint nem kaptunk szinte semmit... (a régiek közül effie-t emelném ki, mert gyönyörűen építették fel a lelkét a felszínes színes parókák alatt). azt hiszem ilyen egy jó folytatás-film, ami minden elemében megelőzi az elődjét (igen, az új rendező kidobta a kézi-kamerát, és láthatóan magasabb költségvetéssel dolgozhatott -vagy igényesebb a cgi-re, mint az elődje), és jól is gazdálkodik annak az erényeivel, épít rá -és közben már nagyban készíti elő a folytatást. 7,5 pont. ($11.14.)

(Az éhezők viadala) (2012) (r.: Gary Ross)

már rég nincsenek eredeti ötletek, így az ember nem azt nézi, hogy hányszor látott/olvasott már valamit, sokkal inkább keresi azt a pluszt, amit az új műtől megkaphat. az éhezők viadalának az alapjai is ezerszer használt panelek, hisz’ láttuk már elég sokszor ilyen disztópikus társadalom-kritikát, ahol a gazdag elnyomók a dekadens szórakozásaik miatt még alávalóbbnak tűnnek a szegény embereknél. vagy egy olyan történetet, ahol egy rakás fiatalt eresztettek össze ’csak egy maradhat’ felkiáltással. hogy miért érzem úgy, hogy mégis érdemes egy próbát tenni ezzel a könnyen kiismerhető világgal? mert nagyon ügyesen csavar egyet a nemi szerepeken -itt a nő vadászik és a férfi gyűjti a bogyót. és üdítő látni egy olyan hősnőt, aki nem szorul megmentésre (illetve, ha igen, akkor is egy kislány menti meg), határozott, erős, ugyanakkor nem egy maszkulin gép, mert tele van nőies vonásokkal, leleménnyel és érzelmekkel. nem is értjük, hogy mit lát egy olyan nyámnyila alakban, mint a bántóan kötelező szerelmi szál másik fele, akit két óra alatt sem tudtak szimpatikussá tenni, mert az elején láthatóan élvezi a helyzetet, majd béna kis alak lesz, aztán meg elvtelenül csatlakozik a rosszfiúkhoz -és még meg is kell menteni, so... simán kihagyható lett volna az egész romantikus vonal (főleg, hogy ott lebeg a szokásos háromszög is felette), de tudom, ezt várja el a közönség, ezzel lehet nézettséget növelni, blablabla, de ezért nem kéne kisebbíteni egy alapvetően nagyszerű karaktert. bár igazából örülnöm kéne, hogy katniss ilyen jó és erős lett, mert a többiek vázlatokként maradtak meg a script-ben, főleg az ellenséges srácokról nem tudtunk meg sokat, csak hogy gonoszok, mert gonosznak nevelték őket. érdekes volt a film tempója, mert hamar letudtuk a kiválasztást, aztán belemerültünk a felkészülésbe (kicsit azért túltolták a már említett dekadenciát), és egy óra múlva jött maga a viadal, ahol szintén nem volt túl sok feszültség, mert a hősnőnk szemszögéből láttuk csak észak-carolina-i erdőt, de lehet, hogy jobb is, mert amikor összecsapásokra került sor, akkor a rendező az operatőr és a vágó közösen veszítették el a fejüket, hogy a nézők ne sokat lássanak az eseményekből. de egyébként ezzel a megfontolt haladással sem volt rossza tempója. érdekes, hogy a lionsgate (szinte) mindig jól tud választani az előtte heverő könyv-kupacból, igaz, hogy túl sok energiát és pénzt nem ölnek bele elsőre sohasem, megelégszenek egy korrekt minőséggel, az olvasótábor meg majd behozza a bevétet. 7 pont. ($11.14.)

(Mentőexpedíció) (2015) (r.: Ridley Scott)

minden hozzáállás kérdése... mert lehetett volna ez egy igen drámai film is a természet elemeivel való harcról, a túlélésért való küzdelem számos kitűnő drámát eredményezett már a film-vásznon, de ez a készítő csapat nem akart egy új gravitáció-t, egy számkivetett kettőt. és nem arról van szó, hogy ne lettek volna meg a maga drámai csúcspontjai, hogy ne bírt volna komoly lenni, amikor nagyon muszáj volt, de végig áthatotta valami derű, ami tökéletesen működött. ennyit számít, hogy milyen fő karaktert írsz egy könyvnek/filmnek (főleg ilyen esetben, amikor a játékidő nagy része az ő vállán nyugszik), mert egy pozitív szemléletű fickó pozitív energiákkal tölti majd fel a hangulatot. és sosem árt, ha ilyen típusú embereket hoznak közel hozzánk, hátha sikerül egy kicsit elcsenni a ’nagy szarban vagyok, bassza meg, hogyan oldjam meg?’ szemléletükből. matt damon természetesen nagyon jó a szerepben, hozhatja a csibészes mosolyt a szája szegletében a nagy túlélések közepette, szorgoskodva a szkafanderben. tetszett a földhöz (marshoz?) ragadtsága, hogy érezhető volt, hogy végiggondolták a megoldásokat, a tudományos magyarázatokat. ha meg nem, arra ott volt a szikszalag... szándékosan próbáltam kerülni az infókat és az előzeteseket (sajnos a tervekkel ellentétben a regényt is sikerült...), és bevallom, hogy az első (véletlenül felcsípett) kósza hírmorzsák hallatán nem erre számítottam, de üdítő volt, hogy ilyen könnyedre vehették a figurát. azzal meg főleg nem számoltam, hogy a föld is ilyen hangsúlyos lesz -illetve valahol az impozáns szereplő-gárda bejelentése környékén már kapizsgáltam, aztán a magyar cím már minden kétséget kizárt... de nem volt baj, mert a nasa-soknál is volt egy csomó jó karakter, és tényleg mindenkire szereztek egy ismert arcot. érdekes hullámvasút volt így, lavírozva a popkulturális poénok és az izgalmak közepette, el-elmélázva a látványon, és sokat gondolkozva a túlélési ösztön hihetetlen erején. és aztán a végén teljesen elmerülni a hatásában, önfeledten örülni a happyend-nek. elhinni, hogy minden túlélhető. he survived. i will survive. 9 pont. ($10.03.)

(2015) (r.: Colin Trevorrow)

azt hiszem, elkészült a tökéletes kordokumentum -egy olyan folytatás-film, ami arról szól, hogy az embereknek már kevés az, ha dinoszauruszokat láthatnak, nekik valami több kell, ami sokkal kegyetlenebb, mint egy ártatlan állat-simogató (arról már nem is beszélve, hogy nem csak azért került bele a mutáns izé a forgatókönyvbe, mert a látogatók erre vágynak, hanem a manapság kötelező ’katonai célokra’ pecsétet is megkapta -ez a ’másikat minden eszközzel pusztítani’ mentalitás tényleg ennyire benne lenne az emberiség természetében...?). persze nem boríthatták egyből szörny-klisékbe a filmet, azért az elején kellett a keményebb csontozat is. érdekes volt látni a megnyitott parkot, ahol mindent megtesznek, hogy a látogatók jól érezzék magukat, a show és az ajándék-bolt is maximális fordulatszámon pörög. ez azt is jelentette, hogy sokan vannak a parkban, így katasztrófa-filmesebb lehetett, ahogy a sok potenciális áldozat sikítva menekül a megfelelő pillanatban. úgy érezték, hogy gyerek-szereplők is kellenek egy ilyen filmbe, kár, hogy ezen kívül nem tettek hozzájuk semmit, csak hozták a mai kor tipikus lurkóit (a lelkes ált.isist és a beleszarós kamaszt). de lehet, hogy csak ezzel is spielberg és a nagy előd előtt akartak tisztelegni, mint sok minden mással (a régi látogatóközpont megtalálása semmi plusz célt nem szolgált). csak hogy az még nem tesz jó filmmé valamit, hogy ügyesen használja az előzménye bizonyos elemeit. mert a legnagyobb erényét nem sikerült reprodukálni -nem találták meg a szívét, nincs benne eredetiség. és nagyon hiányzik az a mérföldes lábnyom, amivel úgy lenyomtak minket '93-ban. és persze így is kaptunk élményeket (a raptor-os szál jól működött, és a megfelelő pillanatban engedték ki a t.rex-et is, ahogy a szörny-kavalkád vagy a légi-deszant is hatásos volt), de azért ez nem az a park, ahová rendszeresen vissza akarnánk térni, ami egy életre bevésődik egy generációnak. 7,5 pont. (és sajnos azt kell mondanom, hogy vizuálisan sem fogja annyira kiállni az időt, mint a 22 évvel ezelőtti első rész, igenis meg kéne tanulnia hollywood-nak, hogy meg kell építeni az animatronikus lényeket, nem csak mindent egyesekből és nullákból összerakni.) (ja, és úgy néz ki, hogy michael giacchino-t szánják john williams utódjának, mert ezt is filmet is megkapta két spielber-epigon movie (super8, tomorrowland) után. bár nem tudom, hogy most a főt-téma ismételgetésén túl mit tett hozzá a nagy egészhez…) ($06.13.)

(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt. és mivel az elmúlt napokban megismételtem a firefly-sorozatot, és írtam is minden epizódjáról, így természetesen a lezáró film sem maradhatott ki. a jurassic park meg az új rész kapcsán szerettem volna újranézni, most először eredeti nyelven.)

Serenity (2005) (r.: Joss Whedon)

arról vitatkozhatnak a rajongók, hogy jó-e a film vagy sem, de abban nem lehet vita, hogy ennek a filmnek nem is kéne léteznie -egy anomália, akármelyik naprendszert is nézzük. hogy bulizhatja ki valaki, hogy kap több tízmillió dollárt, hogy nagyvásznon folytassa a bukott tévésorozatát, no-name tévés színészekkel? talán akkor érti ezt meg igazán az ember, ha nem csak a filmet szedi elő a dvd-ről, hanem az extrákat is, és meghallgatja joss whedon-t. mert ha így a képernyőn keresztül is átjön a lelkesedése, akkor biztos vagyok benne, hogy a pénzügyi tárgyalásoknál még inkább működött a varázsa. mert azt eddig is sejtettem, hogy szerelem-projekt volt ez az egész barnakabátos gerillizmus, ami ellentmond a hollywood-i észszerűségnek, de csak most éreztem át ezt igazán. és ahogy nézi az ember a készülésről szóló háttér-videókat, akkor jön rá arra is, hogy miért szereti egy kicsit kevésbé a filmet, mint a sorozatot. mert persze oké, hogy rengeteg hűséges rajongója volt a show-nak, de csak rájuk nem lehetett építeni, ha a pénzükhöz akarták juttatni a univerzal embereit -így egy olyan forgatókönyvet kellett lerakni, ami az újoncoknak is érthető, ami nem száz százalékosan olyan, mint a sorozat, mert egy mozifilm nagyobb, így nagyobbnak kell lenniük a téteknek is. és ez a nagyobb tét nem tett jót a hangulatnak, ahonnan szinte eltűnt a western, és csak komolysággal pótolódott (bár a miranda-s nyomasztást én pont szeretem). viszont ez azt is hozta magával, hogy komolyabban ki lehetett dolgozni az akciókat, így végre kihasználhatták summer glau balettos múltját -fantasztikus eredménnyel. kár, hogy a pg-13 miatt gyors vágásokat kellett alkalmazni, hogy minél kevesebbet látszódjon a reaver-ek arca. egyébként így harmadik nézésre már felértékelődött a szememben a film, hiszen fel tudok készülni a komorságára, a whedon-nál elengedhetetlen halálokra (az egyik még oké, mert az adja meg a végső lökést mal-nek, de a másik miért?? ahh, too soon...). meg egyébként is, mit érez az ember az utolsó jelenetet látva? hogy ebből kérne még... (és akkor abba nem is gondolok bele, elnézve a forgatási hangulatot, hogy mennyire ugyanezt érezhették azok is, akik részt vettek ebben az őrült bizniszben.) ($06.06.)

Jurassic Park (1993) (r.: Steven Spielberg)

azt tudom, hogy megvolt a film alapján írt könyv (őslénypark -nyolc színes oldallal! kihajtható poszterrel!), és az eredeti chrichton-regény sem volt ismeretlen a számomra (bár tizenévesen feladtam a nyelvezete miatt), de hogy mikor láttam először a filmet, arról fogalmam sincs. lehetett az akkor már enyészetnek indult tatai moziban, de lehet, hogy csak jóval később videóról? szörnyű, hogy kiesnek ilyen dolgok, pedig biztos, hogy meghatározó élmény lehetett (bár nem annyira, mint az unokatestvéremnek, aki évekig beleállt a témába, és meg voltunk róla győződve, hogy paleontológus lesz belőle -aztán kinőtte...). mint minden kortársam, tudtam én is a dínók nevét, beépültek a mondataim közé bizonyos kifejezései (’á-á-á, nem mondtad ki a varázsigét!’; ’nem spóroltam semmin!’; …és azóta tudom, hogy a gyerekek büdösek...), és még az is megmaradt, hogy a húgom riadtan húzkodta fel a lábát -a szöszi kiscsaj helyett, amikor a végén a szellőzőben menekülnek. de oké, eltelt huszonkét év, kopnak az emlékek. csak a film nem akar kopni. mert ahogy kell, egy vasárnapi délutáni matinénak behelyeztem a lemezt a lejátszóba, és hihetetlen, de ugyanúgy működik, mint anno. pedig pontosan tudom, hogy mikor rezdül meg először a pohárban a víz, hogy hogyan jut le tim a kerítésről, mégis élvezettel faltam minden percét. még mindig szíven tud ütni a varázslata a dínókkal való első találkozáskor -pedig azóta már a készítés minden mozzanatát ismerem, mégis elhiszi az agyam amikor bedugja a fejét az első brachiosaurus (egyébként a rengeteg megépített robot-dínónak köszönhetően a trükkökön sem fog az idő.). igazi mozi-varázslat, amiben annak ellenére nincs üresjárat, hogy az első egy órában nincs akció, és még az sem tűnik fel, hogy egészen vadul dobál a különböző zsánerek között. kevés ennyire működő kalandfilmet adtak nekünk a gondos tervezők. (azt hiszem hogy john williams-szel fogom kihúzni egy hétig, reménykedve, hogy az új rész is hasonló élményt fog nyújtani.) ($06.07.)

(Időről időre) (2013) (r.: Richard Curtis)

te mire használnád az időutazási képességedet? én teljesen egyetértek jelen filmünk főszereplőjével -csakis csajozásra... de egyébként nem érdemes túl sokat agyalni ezen, mert nem scifit kapunk, hanem egy ízig/vérig richard curtis-filmet, ahol csak egy apró kiegészítő gimmick az időutazás. csak azért kellett, hogy kicsit feldobja a szokásos témáit, a szerelmet, az esküvőt és a temetést. szerintem tök jó dolog, hogy valakinek ennyire felismerhető stílusa van (oké, a tévé-sorozatai anomáliák, legalábbis mr.bean-nél és a fekete viperánál lényegesen kevesebb a szerelem...), és mégsem érzi az ember önismétlőnek, hogy a saját paneljeit használja. mert úgy rakja egymás mellé ezeket a paneleket, hogy egyszerre szórakoztató és szívet melengető lesz a végeredmény. először csak a szórakozás része jött -meg a kis irigykedés, ahogy vigyorogva nézed, hogy hogyan lehetnének kikerülhetőek a végtelenül ciki pillanatok (ha a te családodban is öröklődne ez a képesség). és aztán megérkezett a nő, és én elkezdtem rettegni, hogy túl hamar jöttek össze, túl hollywood-i aggyal gondolkoztam. pedig ez itt európa, szerencsére megvannak az apró eltérések. a dráma nem valami hülye összeveszésből ered, hanem az élet mindennapi részeként van jelen. nincs minden lepolírozva, ott vannak a szúrós kis élek, még a szellemes párbeszédekben is. de azért a kis vörös is megkaphatja a legszebb mosolyú lányt... erős érzelmi hullámvasút, az ember az öklét harapdálja a cukiságtól, majd a szeméhez emeli a kezét, hogy letörölje a könnyeit. szokásos szívből szeretet-csomag a curtis-művekből. 8,5 pont. és ezt számoljátok úgy, hogy én nem is vágyom ilyen típusú boldogságra, mint amit a film sugall, mint eszményi célt (a.k.a. feleség + gyerek). ($05.31.)

(Holnapolisz) (2015) (r.: Brad Bird)

a disney még mindig a múltban él. azt hiszik, hogy még mindig ők a nagy szórakoztatók, akiknek az a feladata, hogy az egész családot bevigyék a moziba, ahol aztán a látvány mellett a pozitív üzenetet is átadják. hogy még a spielberg-i kora nyolcvanas évek nem múltak el nyomtalanul. hogy lehet még egyszer sikert faragni egy vidámparki látványosságból... de ha belemegyünk jobban a film szerkezetébe, ott is találunk egy csomó avíttságot. manapság már nem megengedhető, hogy az első óra elmenjen az építkezésre, sőt, addig fel se bukkanjon a film fő konfliktusa -csak a tomorrowland nevű város vágyálmát hajkurásszuk (a nézők is, mert az ott-tartózkodás alatt elevenedik meg igazán a film). aztán még kergetőzünk párat, és egyre sötétedik a film hangulata. egy picit reménykedtem, hogy tényleg csak a reménytelenség lesz a fő ellenfél, de nem bírták megállni az alkotók, hogy a szokásos fintorait hozó hugh laurie-t ne tegyék klasszikus emberi gonosszá. bár a többiek is benn maradtak a sablonban, itt a csalódott és morgós tudós (george ’jól áll neked az öregedés’ clooney), és a meglehetősen idegesítő ifjú lány, akire a ’megmentő’ típusú szerepet osztották. igazán csak a robot-lány tetszett -raffey cassidy még sokra viheti. de egyébként lehet, hogy mindegy is a kiforratlanságuk, mert ebben a döcögős sztoriba beleférnek így is. kicsit szívfájdalmam, hogy ezúttal nem tudom megvédeni damon lindelof-ot, nem is értettem, hogy a kiábrándultság nagymestere (lásd még: the leftovers) ilyen pozitív matinéhez hogy adta a szövegszerkesztőjét -nincs is szép íve a filmnek, sokat fókuszál a bevezetésre, a végét meg összecsapja. az a szerencséje, hogy brad bird szeme azért rendben van, tele is pakolta szépen komponált jelenetekkel a filmet, a személyes kedvencem az eiffel-torony kilövőállomássá változása volt (egyébként is ez a film csúcspontja, ahogy a realista mitológiát beépíti a mesébe). so, egy kicsit azt éreztem, hogy nem én vagyok a megcélzott korosztály, egy kicsit a számba rágták a világ bajait, de van annyira bájos és ártalmatlanul naiv, hogy képtelen legyek utálni: 7 pont. ($05.31.)

(Feledés) (2013) (r.: Joseph Kosinski)

csak repülünk az ismeretlenbe -és ez jó érzés... valahogy sikerült elkerülnöm két év alatt minden spoiler-t, és ez nagy szó, és örömteli dolog is, mert most egyedül fedezhettem fel a film világát. az alapfelállásnál már pozitív volt a benyomásom, erős scifi-s alapnak gondoltam ezt az ’űrlényekkel való háborúzás utáni takarítás’-t, és hangulatos is volt ennek a bemutatása a munkával és a hideg lakással (btw, végig játszottak a színekkel, a fehér ruhákra és használati tárgyakra feketékkel válaszoltak). aztán elkezdték csavarni és csavarni (persze a kezdetektől tudtuk, hogy lesz valami a flashback-ek miatt), és én kíváncsian vártam, hogy milyen útra visznek. és amikor jöttek a megoldások, az ember nyugtázta, hogy ’oké, ez így is rendben van’. azt nem tudom, hogy a többi nagy csattanóra építő műhöz hasonlóan ez mennyire lesz újra fogyasztható, de majd meglátjuk, mert volt annyira izgalmas és látványos, hogy majd egyszer újra a lejátszóba kerüljön a lemez. 8 pont. és most megyek, és letöltöm a fantasztikus filmzenét is... (azt nem tudom, hogy tudjátok-e, de a pg-13-ba sorolt filmeknek egyetlen ’fuck’ van engedélyezve a szövegkönyvben -asszem itt sikerült a legtökéletesebb helyen elsütni...) ($05.27.)

(2015) (r.: Alex Garland)

egyáltalán nem véletlen, hogy a mesterséges intelligencia kérdése az egyik leginkább feldolgozott scifis-téma, és elnézve a technika mai állását, még népszerűbb is lesz az aktualitása miatt. és fontos is, hogy gondolkozzunk ezen a problémán. mert annyi minden felmerülhet ilyenkor -legyen szó a gépekről vagy az emberekről. érzésekről. és nem kell mindig a nagyszabás felé törekedni, nem kell a világ-megváltás, egy csendes alkotás is kiválthat katartikus élményt. jó fokmérője volt a filmnek, hogy a végére fekvésből ülésbe váltottam, vonzott egyre közelebb magához a tévé, ahogy nőt a feszültség. mert bizony alex garland sok mindent begyömöszölt a scifi külső alá. ha egyfelől nézem, ez egy elgondolkodtató kamara-dráma, ami a párbeszédeire és az erős színészi játékra épít. ha másfelől nézem, akkor fifikás thriller, ahol a feszültséget azzal éri el, hogy egyre kevésbé hiszel a karaktereknek, ahol egyre nyomasztóbbnak érzed a jeleneteket. bár íróként már elismert az angol úriember, rendezőként is viheti még sokra, gondosan ki volt dolgozva a látvány, tetszett a sok kontrasztosítás a hideg belső terekkel és a természet kinti szépségével. organikus és szintetikus harmónia jellemezte -csak úgy, mint az egész filmet, ami úgy gondolkoztat, hogy közben lassan feszít szét belülről. 8 pont. ($05.24.)

(Mad Max -A harag útja) (2015) (r.: George Miller)

húú, most úgy ellent kell mondanom magamnak, hogy mindjárt szétrobban a fejem. mert ha megfigyeltétek, azért inkább az okos filmeket szoktam dicsérni, bár van egy elméletem, mely’ szerint három dolog fontos egy mozgóképnél: 1. a hangulat; 2. a karakter-építés; 3. a történet. ebben a sorrendben. de működhet-e egy olyan film, amiben csak az első van meg markánsan, a sztori és a szereplői csak vázlatosak maradnak, viszont mindent faltól-falig akcióval töltenek ki. persze. máshogy kell hozzá állni egy ilyen zsigerekre ható alkotáshoz, mintha esze lenne, ellenben jobban tud hatni, mert két órányi lenyűgözés alól nehezen vonja ki magát az ember (btw, kéne már valami fokozás az ’aztakurva!’ kifejezésnek, mert most csak ezt tudtam mormogni rendre...). azt hiszem most értük el az ultimate akció-film végső határát, amikor tizenöt percnyi mitológia-építés és sztori-vázolás után beindul, és az istennek se’ akar megállni. mintha egy száz perces finálét látnál, ahol végig szinte ugyanazzal az intenzitással csapkodnak jobbról/balról. de még hogy. arra számítottam, hogy leesik majd az állam a valódi sivatagi homokban valóban megépített autók látványos tönkretételétől, a kőkemény kaszkadőr-munkától, de ezeken felül is gyönyörűen néz ki a film, minden látható, rengeteg helikopteres felvétellel teszik epikusabbá, és a fényeléssel még políroznak rajta. annyira tömény élmény, hogy tényleg elég, hogy a karakterek tőmondatokat ugatnak oda egymásnak, hogy elég egy vázlatos cél, a nagyvonalúan felfestett jók és gonoszok, a sokszor az oldalvonalra szorított címszereplő (persze lehet a felszínt kapargatni a különböző poszt-apokaliptikus társadalmi berendezkedéseknél, a rétegződő társadalmat, a vallási fanatizmust -lehet, de kell-e ilyen tempó mellett...?). minden tiszteletem george miller-é, hogy ezt az őrült szörnyet keresztülverte a hollywood-i pénzembereken, a sivatagi forgatás nehézségeivel és az üldözés közben lángoló gitáron játszó metál-bárddal együtt... 9,5 pont. ($05.23.)

(update: mivel három hete majd' napi szinten szól a filmzene vagy pörgetem a trailer-t a youtube-on, ezért utólag felhizlaltam az eredetileg kiosztott 9 pontot 9,5-re. what a lovely film!)

(Időhurok) (2014) (r.: The Spierig Brothers)

szóval mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás...? az időutazós paradoxonokhoz kell egyfajta nyitottság, amikor nem teszi fel az ember a ’miért’ kérdést, csak hagyja, hogy vezesse a történet saját logikája. én talán azt a válfaját szeretem a legjobban ennek a zsánernek, amikor hiába utaznak oda-s-vissza, nem tudják megváltoztatni a történteket. és valahol ez is ebbe a kategóriába esik, eljátszik az eleve elrendeltséggel erősen. bár hozzátenném, nem ilyen filmre számítottam, amikor rásütötték az időutazós bélyeget a filmes oldalak. mert ez sokkal inkább egy dráma, néhány jól irányzott csavarral. de ezt már érzi az ember, amikor a film első felében csak egy hosszú párbeszédet hall, flashback-ekkel színesítve, egy szomorú históriát, ami valahol a nemiség megváltozásánál kezd el igazán szívbe markolni. de működik a dolog, nem vágyik rá, hogy mozgalmasabb legyen, van elég jó a történet, hogy fenntartsa az érdeklődést (hogy egy üveg wiskey-t megér-e, azt mindenki egyéni ízlésére bíznám). a második félben jönnek be a már emlegetett csavarok, és itt jön el az ideje hogy a legnagyobb szívfájdalmamról beszéljünk -mert lehet, hogy én az elitbe tartozom (nem hiszem), de meglehetősen könnyen ki tudtam találni a nagy csavarokat, így már csak a bólogatás maradt, amikor minden gyanúm beigazolódott (igaz, már azzal gyanút keltettek, hogy nem láthattuk az arcokat sokáig. olvastam egyszer, hogy a ’you only live twice’ című bond-film azért lett olyan amilyen, mert leírva még csakcsak működött, hogy japánná operálják a 007-est, de connery-vel mozgóképen ez kudarcra volt ítélve. itt is ez lehetett, hogy a feldolgozott novellában működhetett a karakterek elkenése, de a filmben ilyen átlátszó trükkökhöz kellett nyúlni.). és érdekes, hogy ennek ellenére jó filmnek gondolnám, mert amit vállalt, azt teljesítette, szépen volt fényképezve, ethan hawke talán kicsit többet mutathatott a szokásos színészi eszköztárán túl. és nem hagyja nyugodni az embert: a tyúk volt hamarabb, vagy a tojás...? 7,5 pont. (++11.29.)

(Csillagok között) (2014) (r.: Christopher Nolan)

160 millió dollárból nem szokás filozofikus scifit csinálni... ha nem lennék ekkora rajongó, biztos fel tudnám sorolni chris nolan hibáit, de az biztos nem lenne a listában, hogy töketlen. mert ehhez igenis bátorság kell a mai franchise-központú világban, hogy nagy költségvetésű önálló filmekkel méreti meg magát -az már egy más kérdés, hogy rendre ő nyeri ezeket az összeméréseket. kicsit már fél az ember, hogy mikor törik meg az életmű makulátlansága -jelentem, nem most. anyagilag még nem tudhatjuk, kíváncsi leszek, hogy egy hard-scifi-t is le lehet-e nyomni az átlagnézők torkán. amihez nyitottan kell hozzáállni, mert nem az a típus, ami egyből közel engedne magához, hogy megöleljen. az elején sok időt hagy magának, hogy bemutassa a meglehetősen sötét jövőképet, majd szép lassan építkezik, tartogatja a katarzist. sokáig állunk a realizmus talaján mielőtt azt kérné tőlünk, hogy spirituális síkon is fogadjuk be. de aki egy kicsit is nyitottan áll a dolgokhoz, annak nem hiszem, hogy ez problémát okozna. az elméleti része sem, mert ügyesen magyaráznak és vizualizálnak a kulcsjelenetben (és az azt megelőző úton egyaránt). segítheti a befogadást az is, hogy hatalmas szíve van, szerencsére épphogy csak megérintjük a giccs-horizontot, átélhető érzelmekkel dolgoznak. ...több szempontból sem egyszerű írni a filmről, az ember szeretné, ha mindenki maga fedezné fel ezt a csodálatosan felépített világot, így megpróbál virágnyelven kommunikálni. plusz rengeteg olyan kérdés kavarog benne, amik biztos nem fogják békén hagyni még egy darabig. lehet mondani, hogy hollywood már csak egy gépezet, hogy csak a technika számít (azért milyen bődületesen jól nézett ki ez a film is...), de az emberi tényező ugyanúgy megvan még, ha megfelelő kezek nyúlnak hozzá. 9 pont. (tegyük hozzá, az emberi kéz megléte emberi hibákat is feltételez -nem zavar igazán, de meglehetősen hamar össze lehetett rakni, hogy mire megy ki a játék. de az, hogy így kiestem a meglepetés-faktorból, annyi minden kárpótolt, hogy felsorolni sem lehet –de azért tegyünk egy próbát: szerettem, hogy el lehetett merülni benne, hagyott teret, hogy szétnézzünk a különböző világokban; természetesen a színészek is a maximumot hozták, 2014 még mindig mcconaughey éve; azért volt egy-két jelenet, ami úgy préselt bele a székbe, ahogy kevesen szoktak; egy nolan-filmben működő humort hallani, ráadásul robotok szájából fura élmény...) (++11.08.)

(A majmok bolygója: Forradalom) (2014) (r.: Matt Reeves)

néha előkerül hollywood-ban is egy okosító szert tartalmazó ampulla, amivel beoltják a forgatókönyveket. mert bizony most is, akár csak az első rész esetében, nem butították le az egyszerű majmok szintjére a történetet és a mondanivalót. mert bizony hiába építjük kedves naivitással a civilizációnkat, törekedve arra, hogy mindenkinek jó legyen, és minden nyugodt és békés mederben folyjon, mindig lesznek régi sérelmek, hatalmi vágyak, erőszakosságra való hajlam, amik összetörik ezeket az álmokat. és ha ezt átgondoltuk és átéreztük, csak akkor érdemes rátérni a technikai részletekre. öröm látni, hogy itt tartunk most, gyönyörűen voltak kivitelezve a majmok, a mozgásuk (andy serkis mikor kap már végre díjat...?), a textúrájuk, a szemük. és akkor még nem értekeztünk a stílusos rendezésről (szerettem a két vágatlan hosszú snittet, de inkább az fog megmaradni, hogy mennyire cool volt, ahogy lovagoltak a majmok). hangulatilag is erős volt, a posztapokaliptikus sanfrancisco és a gondosan kidolgozott majom-város is nagyban hozzájárultak a beleélésbe. meg még egy csomó apróság is tetszett: hogy egy jellegzetes ablak-keretre mennyi utalást rá lehet húzni; hogy nem egy új (majom)gonoszt építettek fel, hanem olyan valaki lépett előre, akit már ismertünk korábbról; hogy a nagy csatajelenet közben középen tudtunk maradni, hiszen mindkét oldalon olyan döntéseket hoztak a vezetők, ami miatt nem jó szívvel drukkoltunk volna nekik. ...nem kell mindig majomkodni, ez lehetne az új szlogen a nagy filmgyárban, igenis lehet komolyan venni a nézőket és magukat. 8 pont. bár az a pletyka, hogy legközelebb elérjük a már ismert történet elejét, én azért még elnéznék egy filmet, ahogy a majmok végleg felemelkednek és az emberek elbuknak. csakis oktatási célból... (++07.18.)

(2013) (r.: Bong Joon-ho)

azért jó látni, hogy ha nagy szarban lesz az emberiség, akkor néhány dolog biztosan nem fog elveszni: az osztály-különbségek és a drogok... de tényleg, miért van az, hogy ennyire belénk ivódott, hogy vannak, akik felsőbbrendűek, és vannak az aljanépek, akik birka módjára tűrik az elnyomást. szép szemléletes ábrája volt ez a film ennek, ahogy haladtunk az elviselhetetlenül mocskos hátsó szekcióból előre a dekadenciába, lépésről/lépésre, szintről/szintre, mission complete, load the next level... persze két brutális összecsapás között felsejlettek az egyszerű szegénysor hátulütői is, de úgy, hogy megállt bennünk az ütő. és ehhez nem kellett csilivili látvány, csak egy ember, aki elszívja az utolsó cigarettát a földön, és elmeséli a legborzasztóbb élményeket, amik egy emberrel megeshetnek. örültem, hogy a nyomasztó disztópikus jövőképbe ennyi groteszk humor fért, eleve kellett egy perc, mire röhögve felismertem tilda swinton-t, de a tantermi jelenet is maga volt a szürreál. az ilyen történeteknél, ahol a hős makacsul hajtja az előrejutás, ahol egy rejtélyes ember elérése maga a cél, az mindig tartogat meglepetést a végére. ez itt sem volt másképp, csak még gonoszabbá tette a történetet, mint amire számítottam. ha egyszer majd filmet forgatok, koreába megyek majd tanácsért, hogyan lehet ennyi nívós színészt egy filmhez megszerezni, főleg úgy, hogy a forgatókönyv egy percig sem kíméli őket. de a stílusos rendezést (a vizes-kocsi előtti baltás rész előtt emelem meg leginkább a kalapom), és a képregényes látvány-világot is szívesen ellesném. egy nyomasztó társadalom-kritika, ami mégis baromi szórakoztató? ez a tuti, nem a máv menetrend... 8 pont. (++05.23.)

(2014) (r.: Gareth Edwards)

ha már tavaly nem igazán jött be a pénztáraknál az óriásszörnyekkel való játszadozás, a warner benézett a raktárba, hogy mivel lehetne ezt a hibát kiküszöbölni... furcsa egy filmet sikerült össze-frankensteinkedni, annyi szent, egészségesen merítve a hazai blockbusterek-ből és a japán hagyományokból egyaránt. kicsit jurassicpark-osan kezdtünk, helikopter, sziget, nagy szörny rejtély, aztán jött az emberi dráma, ami nálam nem igazán akart működni, de itt elsősorban nem a filmet hibáztatnám, hanem a minősíthetetlen szinkront, ami rengeteget rontott a karakterek hitelességén, és aztán jó sokára érkeztünk csak el a lényeghez, a zúzdához. nekem tetszett a megváltoztatott mitológia, bár kétségtelenül úgy tűnhet, hogy leveszi az emberi felelősség terhét a vállakról, ha nem a robbanások miatt jöttek létre a szörnyek, hanem azért robbantottunk mert már itt voltak. ugyanakkor most is szembeötlő volt az amerikaiak fafejűsége, hogy mindenre az a válasz, hogy előrántjuk a fegyverünket. na elég a kitérőkből, a zúzás milyen volt? trükkösen vették spórolósra az egészet, mert sokszor vágtunk el az összecsapásokról, és láttuk mondjuk a tévében az eseményeket, vagy borított be mindent a jótékony por és hamu. de ez az emberközeli szemszög sok esetben működött -tetszett, hogy sokszor autó-szélvédőkön, védőszemüvegeken át, ki-kikukucskálva bizonyos helyekről láttuk az eseményeket, talán ekkora dögöket csak így lehet befogadni. na azért voltak keménykedések is, geek-mámor, ahogy összecsaptak a nagy testek, és hozták a japánokra jellemző túlzásaikat (kék csóva?). jó, hogy nem az volt, hogy ’jaj, godzilla, meneküljünk’, hanem lehetett érzelmeket kifejteni felé. bár igazából a másik kettő sem sorolnám az igazi gonoszok közé, hisz’ csak a természet törvényeit követve szerettek volna utódokat létrehozni. ja, hogy útban volt az emberiség? van ez így... (szegény golden gate-et még hány filmben fogják tönkretenni?) nem volt olyan kúl, mint mikor óriásrobotokkal püföltük a rosszarcúakat, de így is élvezetes katasztrófa-turizmus volt: 7,5 pont. (és respekt a fukusima utalásért.) (++05.17.)

(A Nő) (2013) (r.: Spike Jones)

mindig is tudni akartam, hogy milyen lehet egy fura alternatív zenekar klippjében élni -valahol az elején megfogalmazódott bennem ez a mondat, és nem eresztett, aztán a végefőcímnél megláttam az arcade fire nevet, és megvilágosultam... égő szemekkel álltam neki, a furcsasága miatt nem is volt könnyű belehelyezkedni, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve bedugtam a fülhallgatót, és ahogy körülvett engem is samantha szexi hangja, elindult valami. tipikusan az a film ez, amit magára vesz az ember. mert az egy dolog, hogy segít levenni a rózsaszín szemüveget, és másképp nézni a szerelemre (ami optimális esetben kisebb rész fizikai vonzalmat tartalmaz), de vájkálni is kezdünk magunkba tőle. nekem ez különösen riasztó, mert ha belegondolok, hogy a sokat emlegetett volt barátnőmmel megejtett hosszadalmas telefon-beszélgetések pontosan ugyanezt a funkciót töltik be, mint hősünk életében az intelligens operációs rendszer -van egy testetlen hang, aki megért és akinek elmondhatom a gondolataimat, titkaimat. minden magába zárkózott fura ember nevében, köszönjük a ráeszméltetést... maga a film sokáig követi a hagyományos romantikus filmek útvonalát, a megismerkedéstől a vidám pillanatokon át a drámáig, csak itt a kibékülés után ott van még a végleges búcsú is, mert ez a történet nem érhetett boldog véget. 7,5 pont. (joachim phoenix jutalmat kapott, amiért így elvitte a film terhét a hátán, és kirakta elénk a lelkét: rooney mara-t, olivia wilde-ot és amy adams-et...) (++02.16.)

(Z Világháború) (2013) (r.: Marc Forster)

érdekes, hogy mennyiféleképpen lehet a zombi-témához nyúlni. ott van a walking dead-féle út, amikor az emberekben lejátszódó folyamatok fontosabbak, mint az erősen sminkelésre szoruló dögök, és itt van ez, amikor jó szívvel egy z-nek adjuk az agyunkat, és élvezzük a szédítő pörgést. mert azt azért mindenki elismerheti, hogy egy adrenalin-bomba ez a film, nincs nagyon megállás, mindig futni, ütni, lőni kell, vagy feszültségek között szorongani. nincs idő mélyre menni, túl gyorsak ezek az istenátkai, így hősnek is egy tipikus hollywood-i klisét választunk, a ’régen ezer veszéllyel szembenéző mindentudó katonafélét, aki ma már csak a családjának él’. apropó. simán kilúgozható lett volna a női szakasz, mert nem sokat adtak hozzá, nem lett kevésbé rambo brad pitt attól, hogy aggódott az otthoniakért. so, sok invenció nem volt benne, azért ha már lindelof-ot odaengedték a szövegkönyv közelébe, azért hagyhatták volna, hogy az őrülten csavart agya legalább egy-két meglepetést belecsempésszen. mert így szép egyenes vonalban henteltünk csak. nem vagyok egy nagy zombista, így nekem simán belefér ez a turbó-tempó, legalább a sminken lehetett spórolni, igaz, a tobzódás alapján ez lehetett volna gyilkos óriás-sáskás film is. a pg13 ott tűnt fel először úgy istenigazából, amikor szőke hősünk nagyon húzkodja kifele az elakadt pajszert a döglött zombi fejéből, és a kameraman az istennek nem akar lejjebb menni. szóval, ha minden butaságánál és egyszerűségénél félrefordulok, akkor egy viszonylag korrekt számot tudok megajánlani: 7 pont. ide harapjatok... (++01.26.)