(2019) (r.: Nahnatchka Khan)

valószínűleg a rom-kom műfajában kvázi lehetetlen feladat manapság már valami eredetit alkotni, túlságosan be vannak betonozva a kollektív tudatunkba a szokásos sztori-fordulatok -és ennek a filmnek az alkotói is csak apróbb csavarokkal tudták kicsit feldobni az összképet, de egyébként egyenes vonalon haladtak az összejövés-összeveszés-kibékülés tengelyen... a legnagyobb változtatás az volt az elcsépeltebb társaihoz képest, hogy a két főhőst már kisgyerek-korban egymás mellé sodorták, így a romantikus felhangok később erősödtek csak fel, plusz ez azzal is járt, hogy a több évtizedes ismeretségnek köszönhetően sokkal őszintébben álltak egymáshoz végig a karakterek... a kötelező konfliktust is egész ügyesen felépítették, mert csak úgy lehetett feloldani azt, ha mind a két karakter a változás útjára lép, ha kompromisszumot köt -és volt is hely és igény a változásukra, hiszen a nőnek a menő közegből kellett visszaszállnia a földre, a férfinak meg ki kellett másznia a kényelmesen belakott gubóból, ami túl lakájos volt neki éveken át... a mellék-konfliktusok már a nagykönyvből érkeztek, felbukkant az egoista vőlegény, a szeleburdi barátnő (sok hajjal) és a híres ember, aki lehet, hogy kiváló az anál-szexben, de egyébként egy magának-való seggfej (hehe, tök jófejség volt keanu reeves-től, hogy beugrott egy ilyen no-budget filmbe bohóckodni két fejlövés között)... azt nem mondanám csavarnak, hogy ázsiaiak voltak a főbb szerepekben, mert némi kulináris behatáson túl nem számított a karakterek kulturális háttere -inkább csak örömömet fejezném ki aziránt, hogy egyre kevésbé számít hollywood-ban a származás, mindenki megvalósíthatja önmagát, ha szeretné (főleg ha azt nézem, hogy a főszerepet játszó színészek írták a forgatókönyv alapjait is)... a film komédia aspektusa talán jobban működött, mint a romantikus vetülete, én legalábbis végig jól elrötyögtem nézés közben -jól esett a film, még akkor is, ha semmi világmegváltás nincs benne... tetszik ez az új világ, ahol egy ilyen film is könnyen megtalálhatja a helyét -mondjuk a netflix-en, ahol egy fárasztó nap után nyomsz egy play-t kikapcsolódásképp, és máris szórakoztatva vagy egy ilyen habkönnyű, ártalmatlan darabbal... (×06.06.)

(Trónok harca: Az utolsó őrség) (2019) (r.: Jeanie Finlay)

tudjuk, hogy milyen kemény meló folyik egy ilyen méretű produkció hátterében, mint amilyen a trónok harca is volt, de nem árt néha emlékeztetni erre minket, és főleg hasznos éreztetni velünk az összes idegeskedést, az elhullajtott verejték-cseppeket, végtelenbe nyúló kialvatlanságot és a különböző érzelmek hatására meginduló könnyeket, hogy igazán átérezzük azt, hogy mibe is kerül az, hogy mi hétről-hétre kielégítően szórakoztatva vagyunk... és elképesztő, amit véghezvittek ezek a szorgos kezek a most fókuszba került utolsó évadban is, sőt, csak most vált igazán produkciós rémálommá a show a heteken át tartó éjszakai forgatással és a hónapokon át épített díszlet lerombolásával (mert azért azt belátták hamar, hogy dubrovnik-ot mégsem tehetik tönkre)... valahogy természetesnek tűnik, hogy egy olyan sorozatnak, ami az egyediségével mindig is kitűnt a tévés palettáról, nem csak egy szimpla (és agyonkoptatott) werk-film jutott búcsúzóul, hanem egy igazi dokumentum-film, ami maníroktól mentesen mutatja be ezt a kívülállók számára kicsit szürreális világot, amit egy ilyen grandiózus forgatás jelent. és mivel hiányoztak mesterkélt interjúk a filmből, így nem is érezzük azt, hogy a nagy színész sztárokra túl nagy reflektor-fény vetülne, érezhetően az volt a rendezőnő koncepciója, hogy kiemeljen pár érdekes figurát a háttérből, és őket tegye meg a mi hőseinknek -egy végtelenül elkötelezett statisztát, egy hajnaltól melózó fodrászt, egy anyát, akinek a gyermeke nélkül kell töltenie hónapokat a mű-sebek között, egy büfést, aki minden évszakban kedveskedik valamivel az éhes szájaknak, egy kaszkadőrt, akiből közönség-kedvenc sztár lett az évek során, és egy laza hó-embert, mert miért ne lenne a filmes szakmában valaki, aki a mű-hóra specializálódott... és mind szerethető figura, akiknek az érzelmei átragadnak rád, a nézőre is, így tényleg megüt a film végére az elmúlás érzése, hogy ezeknek a keményen dolgozó emberek számára is valami fontos ért véget. nekünk rajongóknak is fáj, hogy el kellett köszönnünk a show-tól, de azoknak, akik nyakig sárosan kúszták végig a gondosan felépített díszleteket, sokkal többet jelent ez... (×05.27.)