hajnali öt óra. alsógatyában és pólóban álldogálsz a tévé előtt, válladra egy takaró terítve, mégis ráz a hideg. pont úgy izgulsz, mintha a kedvenc csapatod csak másodpercekre lenne attól, hogy megnyerje a bajnoki címet. mintha neked is kicsit közöd lenne az alkotáshoz, amit talán most elismernek. és akkor felnyílik a boríték, és te felszabadultan öklözöl a levegőbe, közben lehullik a takaró a földre, de nem érdekel, mert a felhőkben jársz. hajnali öt van, de miért nincs egy cseppnyi álmosság sem a szemedben...? ha kivesszük ezt az érzelmi töltetet az estéből, akkor egy átlagos oscar-show-t kaptunk, ami nem lógott ki az elmúlt tizenöt év átlagából egyik irányba se', bár kicsit zavaró volt, hogy annyira a szívükre vették az #oscarsowhite problémát, hogy kicsit túltolták a kompenzációt, így minden poén (és szinte minden megszólalás is) ezzel kapcsolatos volt (chris rock-ra előre készültem pár standup-jával, mert tudtam, hogy hadarni fog, bár mintha próbálta volna visszafogni magát). azt reméltem, hogy az idei újítással (köszönöm-ök futó-feliratban) erősebbek lesznek a beszédek, de igazán csak leo mert belemenni a globális felmelegedés témájába (ismerjük az elkötelezettségét, az lett volna a fura, ha nem kanyarodik el ide a beszéd) -ja igen, mert leo megkapta végre, most már reméljük nem kell többet hallgatni a viccelődést ezzel kapcsolatban... a díjazottakkal elégedett voltam, végülis könnyű dolgom volt, mert mind a nyolc legjobb film jelölt tetszett -de azért volt pár meglepi is az estében. hagyományos esetben most jönne az, hogy 'oké, túl vagyunk ezen is, várjuk a következőt, jó reggelt, menjünk aludni', de szerencsére most nem lehet ilyen könnyen túllépni ezen a hajnalon. köszönjük srácok, megtiszteltetés most film-szerető magyarnak lenni. ($$02.29.)