(A Bourne-hagyaték) (2012) (r.: Tony Gilroy)

kell-e nekem egy bourne nélküli bourne-film? -tettem fel magamnak a kérdés az elmúlt években, mióta ott porosodik a polcon a dvd, és a válasz egész addig ’nem’ volt, míg el nem határoztam, hogy írok a sorozat minden epizódjáról. úgyhogy most már módosíthatom a kérdésre adott válaszomat: ’nem igazán’... pedig az nem lenne egy apokrif gondolat, hogy kiterjesszék a történetet, hogy jobban mögé-nézzünk a programnak, ami tönkretette david webb (művésznevén jason bourne) életét, csak ehhez egy mértéktartóbb forgatókönyvíró kellett volna, mert szegény tony gilroy-nak annyira beleragadt a feje a seggébe, hogy képtelen volt reálisan látni a céljait -vagy hogy mi a nézői elvárások egy ilyen címnél... (btw, vicces látni az ilyen családi bizniszben vitt filmeket, az egyik gilroy tesó segített a forgatókönyvbe, a másik meg vágta a filmet...) mert minek kellett ezt ennyire megbonyolítani? kellett ez a sok program, gondosan elnevezve hülye kódnevekkel? kellett ez a sok bürokrata az íróasztalok mögött? megérte belemélyedni a vírusokkal módosított gének tudományos világába? nem igazán... mert ezek mind hosszadalmas expozíciókkal jártak együtt, rengeteg párbeszéddel, némi személyes drámával (ja, még flashback-ek is voltak...), és az ember meg csak várt-és-várt, hogy mikor dörrenek már meg a hangfalak, mikor szedik le az arcunkat egy hatásos verekedéssel vagy üldözéssel... és talán ezzel vissza akartak térni az első rész csapásirányára, csakhogy ott sokkal inkább működött a feszültség a lassabb tempó ellenére is. és még azt sem mondanám, hogy azzal a kevés akcióval annyira elégedett lettem volna, mert láttam már szebben plánozott és vágott jeleneteket is már életemben. meg hogyan is aggódtunk volna egy olyan szuper-emberért, aki előtte fél kézzel intézett el egy farkast... pedig jeremy renner nem volt rossz a múltján tépelődő hős szerepében, rachel weisz is meggyőző volt, mint riadt dokinéni, de egyébként is, egy rakás számomra szimpatikus színészt szedtek össze a castingosok, hogy aztán alig kezdjenek velük valamit a vásznon (edward norton-t egy képernyőkkel teli szobába zárni vétek!)... elszalasztott lehetőségek sora lett így a film, ami egyszer megnézhető, ha az ember olyan mániákus komplettista, mint amilyen én is vagyok, de egyébként nem igazán tudnám ajánlani senkinek, főleg nem az akció-filmek szerelmeseinek... ($$07.27.)

(Star Trek: Mindenen túl) (2016) (r.: Justin Lin)

a világ nagyobbik fele már ötven éve nem érti a trekkie-ket... és most nem csak az extrém esetekről beszélek, a klingon nyelvet tökéletesen beszélő, a sufniban fézert esztergáló fanatikusokról, hanem azokról az elkötelezett rajongókról, akiknek az az etalon, hogy egy fantasztikus történetben a tudományos rész sem elhanyagolt, akik az akciónál sokkal többre tartják a humanista gondolat-világot, akik szerint a hősöknek (és egy népeket összetartó föderációnak) minden áron a békére kell törekednie, a diplomáciát örökké a fegyverhasználat elé helyezve... a mai rohanó világunkban különösen nehéz megérteni őket, ahol egy hollywood-i nagyköltségvetésű film másról sem szól, csak a pörgésről, akcióról, csata-jelenetekről... én sosem voltam trekkie, így nagyon tudtam élvezni a jj-féle modern értelmezéseket, ahol háttérbe szorultak a franchise fent emlegetett hagyományos értékei, azt viszont sikeresen érte el, hogy az enterprise bedokkoljon a huszonegyedik század filmiparába -de látva ezt a harmadik részt, kicsit elkezdtem megérteni, hogy mire panaszkodtak az ős-rajongók eddig. hiszen a szintén ős-rajongó simon pegg hozzáállása kicsit más volt a forgatókönyvhöz, mint az előző két résznél roberto orci-éknak: valami olyan nagybetűs űr-kalandot akart a nagyvászonra hozni, ami a karakter-pillanatokra támaszkodik, és az űr helyett inkább a kalandon van a hangsúly. mert az idő jó egyharmadát egy bolygón töltjük, és ezzel abszolút visszahozza a klasszikus kalandfilmes hangulatot, van hely felfedezni a világot, vagy lüke egysorosokat benyögni egymásnak. a nyitánynál még nem értettem, hogy miért írták azt, hogy ez a film könnyedebb, mint az elődje, mert a hajó pusztulása kifejezetten drámaira sikerült, és a főbb karakterek lelki állapota sem volt épp túl felhőtlen, de aztán a bolygón a helyére kattant minden, és onnan már nem volt megállás. mert persze azért nem lehetett kihagyni az akciókat sem, hagyományos elvek ide-vagy-oda, és bevallom itt azért voltak problémáim... az még rendben van, hogy justin lin imádja úsztatni, pörgetni/forgatni a kamerát, mert jól tudnak kinézni ezek a sikló képek, de az én ízlésemnek a rázkódások már túllépték az élvezhetőség határát, sokszor nehéz volt kivenni, hogy mit is kéne látni (ráadásul a fényerővel is gondok voltak, nem is tudom, hogy a 3d-s vetítésen mit láttak a nézők, ahol még a hülye szemüveg is sötétíti a képet...). de azért voltak jócskán ötletei meg élvezhető koreográfiái (pl. jaylah kör-svenkes verekedései), és nagy dicséret jár azért, ahogy végig a zenére támaszkodott (michael giacchino klasszikus (és kellően john williams-es) témáira, és a beastie boys-ra egyaránt), és csak ritkán ötlött fel az emberben, hogy fast&furious széria mellől érkezett a rendezői székbe... ilyen sok szereplőnél óhatatlan, hogy elsikkad egy-egy karakter, most szegény uhura szorult háttérbe az eddigiekhez képest, viszont bones végleg a kedvencemmé vált (plusz az újak közül jaylah ugrott egyből a szívem közepébe). és azt is értékeltem, hogy próbáltak a gonosznak adni némi megalapozott motivációt, még ha ez azzal is járt, hogy kirk-nel néhány didaktikus mondattal kellett helyrebillentenie a gondolati egyensúlyt... no, amíg nem találják fel az idő-kibővítőt, addig nem látok esélyt arra, hogy pótoljam a komoly hiányosságaimat star trek fronton, de ha ilyen filmekkel mutatják be nekem, hogy mi az igazi szellemisége ennek az univerzumnak, addig nem is lesz bennem igazán hiányérzet... ($$07.23.)