(A holnap határa) (2014) (r.: Doug Liman)

ilyenkor látszik, hogy a groundhog day mennyire beépült a popkultúrába... van olyan, amikor az ember egy olyan alkotáson szórakozik remekül, amiben egy cseppnyi eredetiség sincsen. mert nem csak a legendás bill murray filmben láthattuk már ezt az újra-és-újra átélt nap ötletét, de még mindig működik ez. egyébként is szoktak hagyni időt arra a hősnek, hogy beletanuljon a szerepébe, hát hadd tegye ezt stílussal. de más minták is felbukkanhatnak az ember tudatalattijából a film nézése közben -evidens, hogy a partraszállásról a ryan közlegény villan be, de ha sandítva nézünk a (végre nem humanoid!) lényekre, akkor a mátrix is ott foroghat a fejünkben. és jó hogy feljött ez a scifi klasszikus, mert van egy éles különbség a két alkotás között. míg abban folyton egy filozófia szakos felböfögött bölcseleteit hallgathattuk, addig e film alkotóinak esze ágában sem volt, hogy valami nagyot akarjanak mondani nekünk -tényleg csak az volt a cél, hogy lekapják a fejünket (na jó, ha nagyon megerőltetem magam, akkor a verdun-i színtérbe, a franciaországi partraszállásba és a párizsban bekövetkező felszabadulásba beleláthatok dolgokat, de inkább leveszem a bölcsész-sálamat). mert néha tényleg elég az, hogy felveszik a színészek az exoszkeletont, és lőnek a tengerparton. mint a veszettfene (doug liman még mindig tud akciót rendezni). a jellegéből adódóan (sok az ismétlés, ugye) akár unalmassá is válhatott volna, de mindig jó tempóban néztünk bele a jó napba, csak annyiszor tértek vissza jelenetek, amennyiszer muszáj volt. nekem nem hiányzott egy vastagabb szerelmi szál sem, sőt, én igazából annak szurkoltam, hogy semmilyen szerelmi szál ne legyen, csak a küldetésre koncentráljon a két hős, de ennyi érzelmi kötődést, és egy apró csókot még elnézek nekik. tom cruise jól hozta a többféle arcát, a kezdeti nagypofás megnyerő médiagenya lehetett a legkönnyebb, aztán jött a bénázó és hisztiző esetlen szerencsétlenség, majd a végén a megkeményedett katona. azt kicsit sajnáltam, hogy több hollywood-i társához hasonlóan nem tudta a legvégéig fokozni a tempót és az izgalmat a film, hogy nem az utolsó akciójelenet marad meg az emberben (és hogy odacsaptak a végére egy happyendet...). de azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy ez egy jó nap volt az emberiségnek... 8 pont. (++11.29.)

(Időhurok) (2014) (r.: The Spierig Brothers)

szóval mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás...? az időutazós paradoxonokhoz kell egyfajta nyitottság, amikor nem teszi fel az ember a ’miért’ kérdést, csak hagyja, hogy vezesse a történet saját logikája. én talán azt a válfaját szeretem a legjobban ennek a zsánernek, amikor hiába utaznak oda-s-vissza, nem tudják megváltoztatni a történteket. és valahol ez is ebbe a kategóriába esik, eljátszik az eleve elrendeltséggel erősen. bár hozzátenném, nem ilyen filmre számítottam, amikor rásütötték az időutazós bélyeget a filmes oldalak. mert ez sokkal inkább egy dráma, néhány jól irányzott csavarral. de ezt már érzi az ember, amikor a film első felében csak egy hosszú párbeszédet hall, flashback-ekkel színesítve, egy szomorú históriát, ami valahol a nemiség megváltozásánál kezd el igazán szívbe markolni. de működik a dolog, nem vágyik rá, hogy mozgalmasabb legyen, van elég jó a történet, hogy fenntartsa az érdeklődést (hogy egy üveg wiskey-t megér-e, azt mindenki egyéni ízlésére bíznám). a második félben jönnek be a már emlegetett csavarok, és itt jön el az ideje hogy a legnagyobb szívfájdalmamról beszéljünk -mert lehet, hogy én az elitbe tartozom (nem hiszem), de meglehetősen könnyen ki tudtam találni a nagy csavarokat, így már csak a bólogatás maradt, amikor minden gyanúm beigazolódott (igaz, már azzal gyanút keltettek, hogy nem láthattuk az arcokat sokáig. olvastam egyszer, hogy a ’you only live twice’ című bond-film azért lett olyan amilyen, mert leírva még csakcsak működött, hogy japánná operálják a 007-est, de connery-vel mozgóképen ez kudarcra volt ítélve. itt is ez lehetett, hogy a feldolgozott novellában működhetett a karakterek elkenése, de a filmben ilyen átlátszó trükkökhöz kellett nyúlni.). és érdekes, hogy ennek ellenére jó filmnek gondolnám, mert amit vállalt, azt teljesítette, szépen volt fényképezve, ethan hawke talán kicsit többet mutathatott a szokásos színészi eszköztárán túl. és nem hagyja nyugodni az embert: a tyúk volt hamarabb, vagy a tojás...? 7,5 pont. (++11.29.)