(Amerika Kapitány - A tél katonája) (2014) (r.: Anthony és Joe Russo)

annak idején az első filmet ezekhez hasonlítottam: indiana jones és rocketeer. ez a második részre így módosult: mission:impossible és bourne. oké, jamesbond mindkét esetben játszik, de más aspektusból (világuralomra törő nagyongonosz vs kémes akciózás). nem is tudom, hogy van-e ilyen, amikor egy folytatás ennyire ledobja az előd hangulatát, és gyökeresen mást hoz. a retro bájat felváltja a paranoia-thriller, na erre sem számítottunk annak idején... vagy hogy a realizmus szót fogja mindenki emlegetni egy marvel-film kapcsán. mert valami ilyen lenne, hogy nolan kezébe nyomnának egy marvel script-et, hogy rendezzen. bár lehet, hogy abból adódik a földhözragadtság érzése, hogy cap csak erősebb meg gyorsabb, mint az átlag, de nincsenek igazi emberfeletti szuperképességek. persze rájátszik erre a rendezés is (a fene se’ gondolta a russo testvérekről a sok sitcom-epizód után, hogy ez is bennük van), sok közelharccal rántanak be, olyan autós-üldözést pakolnak össze, amilyet még nem nagyon láttam. de a beltartalom is mélyíti a komolyabb vonalat, meglepően kritikus hangnemet ütnek meg az országukkal, a rendszerükkel szemben. miután kitapicskoltuk magunkat a valóság mocsarában, sikeresen életet lehetve a ’70-es évek thriller-jeinek hangulatába, azért egy kicsit belebújunk a streccs-ruciba is. ha valaki látott már három hollywood-i filmet, az azért a fordulatok többségét kitalálhatta, a (második számú) címszereplő kiléte meg egy olyan embernek sem lehetett meglepetés, aki egy alapszintű geek-tanfolyamot elvégzett már. de ezek nem igazán vettek le az értékéből, sokkal inkább emlékszem az intelligens történet-vezetésre, a pofás arcba-ütős akciókra, a coolság-faktorra (sam jackson napszemüvegben, a komplett vörös csillagos cucc), a cinikus egysorosokra, mint az ilyen ’belefér’ típusú dolgokra. 8,5 pont. most már értem, hogy miért kellett várni az eheti shield-epizóddal, komoly hatásai kellenek, hogy legyenek a történteknek. (már csak egy kérdésem maradt a végére: scarlett vajon be tudja csukni a száját valaha...?) (++04.12.)

(2014) (r.: Rob Thomas)

jó ideig gondolkoztam, hogy hova is rakjam ezt a művet... mert önálló alkotásként nem állja meg a helyét. ezt csak azt tudja értékelni, aki szerette a sorozatot. mint én. az első húsz perc brutál fanservice volt, öntötték ránk az utalásokat, bár azután sem szűkmarkúskodtak a kacsintásokkal, ismerős arcokkal, miután elindították a történetet. ez utóbbi volt talán a gyenge pontom, mert túlságosan nem sikerült vele felizgatni, simán elfért volna egy évadközi vm részben is. még azt sem mondhatom, hogy durvult volna a helyzet az évek múlásával, mert baszki, egy egész iskolabusznyi embert öltek meg egy tollvonással anno. kétségtelenül fura dolog volt ennyi év után újra összebújni ezekkel a nagyszerű karakterekkel, mégsem idegenkedős, bármikor beneveznék egy újabb kalandra, ahol talán már nem csak a nosztalgia-faktor lenne az elsőszámú erény. 7,5 pont / tetszett (opcionálisan...). kicsit sajnálom, hogy k-bell-t hetente láthatom a lies-ban, nagyobb lett volna a welcomeback faktor, ha régen találkoztunk volna. (és ehhh, de hülye ez a franco: parancs...!) (++03.28.)